„ACÉL A SZÍV!”
Bajnoki szünet után a Fradi következik
A Győri Audi Eto KC után a Ferencváros ellen lépünk pályára. Ezúttal idegenben.
Hosszú szünet után pénteken este a címvédő Ferencváros otthonában játszunk bajnoki mérkőzést. A célunk, hogy helytálljunk és megvalósítsuk a saját játékunkat is, immár élesben.
Az őszi találkozón a két csapat között mindössze 5 gól volt, így okkal bizakodunk a javuló formában lévő játékunknak köszönhetően abban, hogy ismét egy jó mérkőzést tudunk játszani a listavezető ellen.
Fiatal együttesünk lelkes kerettel utazik az Elek Gyula Arénába, ahol minden erőnkkel azon leszünk, hogy megnehezítsük a zöld-fehérek dolgát. Számunkra minden mérkőzés lehetőséget jelent a fejlődésre és az értékes tapasztalatok megszerzésére.
Kulcskérdés lehet, hogy a védekezésünk mennyire tudja lassítani az FTC gyors támadásait, illetve hogy mennyire tudjuk kihasználni a Fradi hibáit a kontrák során. Emellett a kapusteljesítmény mindkét oldalon döntő tényező lehet.
Gulyás Péter röviden nyilatkozta :
A hét célja, hogy jó meccset játsszunk Fradi ellen, nem szeretném, ha feltett kézzel mennénk oda. A betegségek nyilván valamelyest visszavetették a játékosokat fizikálisan, azonban ahogy eddig, most is rotálni fogok, így szerintem ez nem fog érződni.
2025.03.14. 18.00 óra
FTC-Rail Cargo Hungaria- Dunaújvárosi Kohász KA
Élő közvetítés : https://www.youtube.com/@m4sportkezielo732
További hírek
A victorious home debut
2018. Jul. 26.Without those players on board who attend the national team's training camp in Turkey our opponent was a mixed team of Ferencváros and MTK at the Arena today.
A victorious friendly for the first try
2018. Jul. 20.After leading by five goals at halftime, the first team of DKKA gained an easy win in Budapest.
Swiss or Kosovan opponent in the EHF Cup
2018. Jul. 17.Spono Eagles from Switzerland or KHF Shqiponja Gjakove from Kosovo awaits our adult team in the second round of EHF Cup
The pre-season has started
2018. Jul. 11.A tough period awaits our first team that started the preparation for the 2018/2019 season today.