„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | DKKA - Moyra-Budaörs Handball
A múlt heti idegenbeli siker után hazai pályán játszunk a K&H női kézilabda liga 6.fordulójában.
Szombaton 17:00-kor a Moyra-Budaörs Handball csapatát fogadjuk a Városi Sportcsarnokban. Gulyás Péter együttese számára a múlt heti siker rendkívüli jelentőséggel bírt, hiszen szezonbeli első pontjainkat egy nagyon jó erőkből álló Fehérvár ellen sikerült megszerezni.
Hétvégén sem lesz kisebb a feladat, hiszen Buday Dániel együttesében több, jelenleg is a válogatott játékos szerepel, összeszokott, kiváló csapat benyomását keltik a jelenlegi szezonban.
Hazai oldalon ismét az lesz a kulcs, hogy a védekezés és a kapusteljesítmény képes lesz-e megállítani a budaörsi támadásokat. Ennek apropójaként igazi csata lehet a kapuban, hiszen a bajnokságban remeklő vendégek kapusa, Vártok Ramóna, valamint az Alba Fehérvár KC ellen 18 védéssel a Hét Csapatába választott hálóőrünk, Gabrijela Bartulovic néz majd farkasszemet egymással.
A héten szokásos ütemben zajlottak nálunk az edzések, videóelemzésekkel, egyéni képzésekkel valamint a különböző támadás-védekezés variációk gyakorlásával készültek a lányok a hétvégi találkozóra.
Kérünk minden szurkolót, hogy minél többen látogassanak ki a találkozóra és bíztassák Sallai Nikiéket, hogy itthon megszerezzük a rendkívül fontos két pontot.
Jegyvásárlásra a mérkőzés előtt a helyszínen lesz lehetőség vásárolni!
Hajrá Kohász!
K&H női kézilabda liga | 6.forduló
2024.10.19.17:00 | Városi Sportcsarnok | Dunaújváros
DKKA - Moyra-Budaörs Handball
Játékvezetők: Fekete Tamás, Hajdu Tamás
További hírek
U14 round in Dunaújváros at the weekend
2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlásBeside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.
They continue elsewhere
2021. Feb. 11.Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.
Good results from our younger ones
2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlásOur teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.
Could have turned out otherwise
2021. Feb. 06.Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.
Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)
2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlásFrom 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!