„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | DKKA - TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE
Hazai pályán bizonyíthatunk a Békéscsaba ellen szombaton 17:00-kor a Városi Sportcsarnokban.
A múlt heti Mosonmagyaróvár elleni találkozó után Gulyás Péter együttese már a holnapi, Békéscsaba elleni hazai ütközetre készült egész héten. Sajnos a móvári vendégjáték során sok apró momentum volt, ami miatt nem sikerült a pontszerzés, de hatgólos hátrányból tettük rendkívül szorossá azt a mérkőzést, ez pedig megmutatta, hogy csapatként bármire képesek lehetünk a szezon során. Nem lesz kisebb a feladat szombaton sem, hiszen egy nagyon jó erőkből álló, a szezon során meglepeteséket okozó együttest fogadunk, akik az elző fordulóban Vácról hozták el a két pontot.
Nekünk ismét a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, lehetőleg egy jó védekezéssel, kapusteljesítménnyel és kevés technikai hibával lehet esélyünk megszerezni a szezonbeli harmadik győzelmünket. Most is, mint szinte mindig szükségünk lesz szurkolóinkra, hiszen ebben a szezonban rendkívül kiélezett a női mezőny, szinte az összes fordulóban akad meglepetés eredmény, így fontos pontot, pontokat szerezni ahhoz, hogy tartsuk a lépést a többi csapattal. Egyértelmű esélyese a holnapi találkozónak nincsen, a kulcspillanatokban hozott döntések, a labdabiztosabb csapat fogja megnyerni a soron következő 60 percet.
Várjuk kedves szurkolóinkat a csarnokba, a mérkőzést előtt lesz lehetőség belépőjegyet vásárolni a találkozóra.
Hajrá Kohász!
K&H női kézilabda liga | 8.forduló
2024.11.09.17:00 | Városi Sportcsarnok | Dunaújváros
DKKA - TAPPE-Békéscsabai NKSE
A mérkőzést élőben közvetíti az MKSZ YouTube csatornája:
https://www.youtube.com/live/rzFqpIZL3EM
További hírek
DKKA - Győri Audi ETO KC post match interviews
2021. Mar. 24.Beside Gábor and Attila Vágó, from the players' side Silje Solberg, and Neszta Fodor were asked to share their views on today's game.
A clear ETO victory
2021. Mar. 24.The Győri Audi ETO KC won 40-22 against the adult team of our Academy at "home".
Bába Mihály passed away
2021. Mar. 23.We are deeply saddened to announce that our masseur, Mihály Bába died following his serious accident last week!
Second two points in the pocket too
2021. Mar. 22. #DKKA utánpótlásWithin three days our youngsters competing in NB II gathered two victories.
Nice away victory
2021. Mar. 20. #DKKA utánpótlásWhile the youth tournaments are still suspended, the fight among the adults for the Academics has continued.