„ACÉL A SZÍV!”
Bravúros győzelem
Izgalmas nagy hullámvölgyet hozó csatában aratott hatgólos sikert csapatunk az MTK elleni hazai bajnokin szombaton este.
A mérkőzés előtt nem volt más lehetőség , csak a győzelem, hogy el tudjunk szakadni a kieső zónától. Lányaink ennek szellemében vetették magukat a küzdelembe, Wéninger három védést is bemutatott, mellette Arany, Agócs és Luchies megkezdte a gólgyártást , megadva ezzel az alaphangot a mérkőzésnek. Az MTK végül ugyan betalált, de csapatunk továbbra is eredményesen támadott, és hiába kért időt a vendégek edzője , a 15.percben már 13-7-re vezettünk.
Ekkor jött egy kisebb hullámvölgy a mieink játékában, a következő percekben csak kettő gólt tudtunk szerezni, miközben a vendégek folyamatosan zárkóztak fel. Időt kért a Gulyás Péter is, de a folytatásban is rengeteg volt a hiba, így sajnos kiegyenlített a fővárosi gárda (15-15).
A félidő végén az utolsó gól a miénk volt Török Fanni révén, így egygólos előnnyel mehettünk a létfontosságú pihenőre.
A második félidő elején Agócs és Paróczy találataival tartottuk az előnyünket , majd a 40. percre sikerült 24-19-re meglépni a vendégektől. A vendégek nem adták fel, visszazárkóztak 3 találatra . Sajnos a 46. percben Borgyos egy ártatlannak tűnő szituációt követően igen súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. Szerencsére az ő elvesztése nem zavarta meg a lányainkat, érte is harcoltunk, így Terzic duplájával megint elléptünk öt góllal, s bár közben Lakatos piros lapot kapott, az 55. percben 32-26-ra vezettünk. Innentől már csak az volt a kérdés, megtudjuk e tartani az előnyt. Sikerült, lányaink bravúros játékkal és fegyelmezett védekezéssel megszerezték a nagyon fontos 2 pontot, mellyel a tabella 10.helyére léptek fel.
DKKA – MTK 36-30 (17-16)
DKKA: Wéninger – Arany 4, Kellermann 6, Popovic 1, Lakatos P., Luchies 3, Agócs 11. Csere: Oguntoye (kapus), Török F. 1, Terzic 3, Somionka, Szalai B., Borgyos, Paróczy 7, Petika, Horváth A. Vezetőedző: Gulyás Péter.
MESTERMÉRLEG
Bulath Anita (másodedző): – Több szakaszban is remekül védekeztünk. Sajnálom, hogy kétszer is meg kellett nyernünk a mai mérkőzést, egyszer az első félidőben, majd a másodikban is. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert fantasztikus dolgokat műveltek a lányok az elmúlt két hétben. Ahogy edzettek, ma úgy kézilabdáztak játékosaink, ha így folytatjuk, akkor szép dolgok elé nézünk.
Woth Péter: – Sokkal többet kellett volna ma tennünk, hogy győzhessünk. Az a fajta vagányság, ami meg volt a fiatalságban ellenfelünknél, az nálunk nem jelentkezett. Kicsit jobban fáj, hogy idősebb játékosainktól a rutin sem „jött” emellé. Ahhoz, hogy mi győzhessünk az ilyen találkozókon, három-négy extra teljesítmény kell, ma egy sem volt.
További hírek
Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!
2017. Nov. 19.Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.
According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
2017. Nov. 19.According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
Danish triumph at the arena today
2017. Nov. 18.After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.
Only one goal down
2017. Nov. 11.A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.
As we have expected it!
2017. Nov. 08.During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.