„ACÉL A SZÍV!”
Ezúttal a Békéscsaba vitte el a 2 pontot
Kétgólos vereséget szenvedett Békéscsabán együttesünk.
Tisztában volt a tét nagyságával persze mindkét csapat, így hiába szereztek kétgólos fórt a mieink folyamatosan, a vendéglátók rendre felzárkóztak, sőt a félidő közepére ki is egyenítettek.Török, Terzic és Horváth találataival újra magukhoz ragadtuk az előnyt, de a Békéscsaba rendre kiegyenlített, így a 20. percben még 10-10-es állást mutatott az eredményjelző. Úgy tűnt, sikerül egy kicsit meglépnünk de hiába mentünk el megint kettővel a hazaiak egy 3-0-s etappal fordítani tudtak.A félidőre 14-14-es eredménnyel vonultak a felek.
A második 30 percre sem változott a játék, hol a házigazdák, hol mi kerültünk minimális fölénybe, így felváltva vezettek a csapatok . Az egyre keményedő küzdelemben hiába volt nálunk az előny 24-25-nél, megint jött egy 3-0-s hazai roham, s innen sajnos már nem volt visszaút. A véghajrában sokkal pontosabb Békéscsaba ugyanis 2. perccel a vége előtt már néggyel vezetett, s bár ebből kettőt sikerült ledolgozni, a pontszerzésre már nem volt esély.
Sajnos így megnehezítettük a helyzetünket a következő fordulókra, mivel a Békéscsaba is mindössze 1 ponttal áll már csak mögöttünk.
MESTERMÉRLEG
Herbert Gábor: – Nagyon nagy küzdelem volt, mindkét csapat kiadott mindent magából. Az volt a fontos, hogy egyszer győzzük le magunkat, s akkor az ellenfelünket is felülmúlhatjuk. Hosszú ideig kellett böjtölnünk ezért a sikerért. Most örülnünk kell, de a folytatásban észnél kell lennünk és minden lehetőséget megragadni.
Gulyás Péter: – El kell azon gondolkozni, hogy az ifijátékosok azok, akik a hátukon viszik a csapatot. Mindkét csapat azt játszotta, amit nagyon tud. Amikor nagyon kellett volna, nekünk nem voltak válaszaink, csak ziccereink. Bármelyik fél győzhetett volna. A végjátékban jobban kell koncentrálni.
Békéscsaba – DKKA 33-31 (14-14)
DKKA: Wéninger – Horváth A. 1, Agócs 4, Kellermann 8, Popovics 2, Luchies 7, Török 2. Csere: Bartulovic (kapus), Szalai B. 1, Lakatos P., Terzic 3, Petika 1, Gerháth, Paróczy 1, Arany 1. Vezetőedző: Gulyás Péter.
További hírek
The squad for the new season is almost ready
2018. Mar. 24.Four players are leaving and however three new arrivals will definitely part of the sqad in the upcomig season at DKKA.
Very close to a brilliant result
2018. Mar. 17.It was a serious clash until the end, but one of the world's best team, Győr managed to get the two points at the end.
The eighth one in a row
2018. Mar. 10.Adult team of our Academy gained another comfortable 10-goal victory against MTK Budapest.
Another two points in our pocket
2018. Mar. 04.Our first team came up with a decent defending most of the time during the game and got a nice away win against Vasas SC.
2015-16 EHF Kupagyőztes




