„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Fájó vereség | Moyra Budaörs Handball- DKKA 33-28

DKKA felnőtt csapat
2025. Mar. 30.
  • Facebook

Szűk negyedóra kiélezett játék után egy rövidzárlat eldöntötte a találkozót.

Már az első perctől hatalmas volt az iram, s bár rendre a Budaörs szerzett vezetést, lányaink folyamatosan egyenlíteni tudtak. Az első játékrész derekán még 9-9 volt az állás, semmi jel sem utalt arra, hogy a félidő végére megváltozik a játék képe. Sajnos azonban fokozatosan hibáztunk, mind hátul, mind támadásban, és bár Wéninger bemutatott egy egy védést, pillanatok alatt ellépett nyolc találattal a hazai alakulat. Félidőre 21-12-es hátránnyal mentünk az öltözőbe.

A második félidőre valamelyest jobban jöttünk ki, az első tíz perc után úgy tűnt, javuló védekezéssel és hatékonyabb támadójátékkal sikerül ledolgozni a hátrányunkat. Négy gólra is felzárkóztunk már, azonban közelebb nem jutottak kéziseink, mert újra magára talált a Budaörs, mely ismét nyolc góllal lépett el. Bár együttesünk ekkor sem adta fel a küzdelmet, esély nem volt már a fordításra. A végjátékra ledolgoztuk a hátrányunkat öt gólra, így 33-28-as végeredmény született.

A mérkőzésen Wéninger Alexát választották a legjobbnak, mellette Tena Petika volt a legeredményesebb 6 góllal.

Moyra-Budaörs Handball – DKKA 33-28 (21-12)

DKKA: Wéninger – Horváth A. 3, Kellermann 2, Popovic 2, Lakatos P., Luchies 4, Agócs 2. Csere: Oguntoye (kapus), Petika 6, Török F. 4, Szalai B., Terzic 1, Gerháth K. 1, Paróczy 2, Arany 1. Vezetőedző: Gulyás Péter.

MESTERMÉRLEG
Buday Dániel: – Jól játszott a csapat, kézben tartottuk a mérkőzést. A védelem és a kapusok ismét jól teljesítettek, de tenni kell a dolgunkat, mert fontos feladatok állnak még előttünk.
Gulyás Péter: – Már a héten jeleztem a csapatnak, hogy más mérkőzés vár ránk, mint a múlt héten. Sajnos így is lett.

 

 

 

További hírek

We begin the next season at home

We begin the next season at home

2022. Jul. 05.

This morning, the draw for the NB I for the 2022/2023 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of DKKA

Wéninger Alexa to be loaned out

Wéninger Alexa to be loaned out

2022. Jun. 14.

Our net guard, who was performing well in the season, is spending the 2022/23 season at the newly promoted league rival.

Petra Horváth in DKKA

Petra Horváth in DKKA

2022. Jun. 10.

The left-back switches the jersey of Szombathely to the one of DKKA for the 2022/2023 season.

Serbian international arrives

Serbian international arrives

2022. Jun. 07.

Ana Tomkovic, who was previously in Kisvárda, will also join the adult team of our Academy for the 2022/2023 season.

EHF Cup winner goalie is back

EHF Cup winner goalie is back

2022. Jun. 03.

After four years time the excellent goalkeeper can take on the jersey of Dunaújváros once again.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat