„ACÉL A SZÍV!”
Fájó vereség | Moyra Budaörs Handball- DKKA 33-28
Szűk negyedóra kiélezett játék után egy rövidzárlat eldöntötte a találkozót.
Már az első perctől hatalmas volt az iram, s bár rendre a Budaörs szerzett vezetést, lányaink folyamatosan egyenlíteni tudtak. Az első játékrész derekán még 9-9 volt az állás, semmi jel sem utalt arra, hogy a félidő végére megváltozik a játék képe. Sajnos azonban fokozatosan hibáztunk, mind hátul, mind támadásban, és bár Wéninger bemutatott egy egy védést, pillanatok alatt ellépett nyolc találattal a hazai alakulat. Félidőre 21-12-es hátránnyal mentünk az öltözőbe.
A második félidőre valamelyest jobban jöttünk ki, az első tíz perc után úgy tűnt, javuló védekezéssel és hatékonyabb támadójátékkal sikerül ledolgozni a hátrányunkat. Négy gólra is felzárkóztunk már, azonban közelebb nem jutottak kéziseink, mert újra magára talált a Budaörs, mely ismét nyolc góllal lépett el. Bár együttesünk ekkor sem adta fel a küzdelmet, esély nem volt már a fordításra. A végjátékra ledolgoztuk a hátrányunkat öt gólra, így 33-28-as végeredmény született.
A mérkőzésen Wéninger Alexát választották a legjobbnak, mellette Tena Petika volt a legeredményesebb 6 góllal.
Moyra-Budaörs Handball – DKKA 33-28 (21-12)
DKKA: Wéninger – Horváth A. 3, Kellermann 2, Popovic 2, Lakatos P., Luchies 4, Agócs 2. Csere: Oguntoye (kapus), Petika 6, Török F. 4, Szalai B., Terzic 1, Gerháth K. 1, Paróczy 2, Arany 1. Vezetőedző: Gulyás Péter.
MESTERMÉRLEG
Buday Dániel: – Jól játszott a csapat, kézben tartottuk a mérkőzést. A védelem és a kapusok ismét jól teljesítettek, de tenni kell a dolgunkat, mert fontos feladatok állnak még előttünk.
Gulyás Péter: – Már a héten jeleztem a csapatnak, hogy más mérkőzés vár ránk, mint a múlt héten. Sajnos így is lett.
További hírek
U14 round in Dunaújváros at the weekend
2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlásBeside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.
They continue elsewhere
2021. Feb. 11.Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.
Good results from our younger ones
2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlásOur teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.
Could have turned out otherwise
2021. Feb. 06.Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.
Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)
2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlásFrom 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!