„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Fehér Luca a héten junior válogatott összetartáson szerepel

DKKA felnőtt csapat
2025. Mar. 07.
  • Facebook

Fiatal tehetséges játékosunk, aki nemrég bemutatkozott a felnőtt együttesben is, tegnap élesben is pályára léphetett a Dánia elleni felkészülési mérkőzésen.

A válogatott összetartás kapcsán rövid  interjút készítettünk vele.

-Hogy érzed magad a válogatottban?
-Nagyon jól érzem magam, jó a hangulat és a csapatközösség is!

Milyen volt a fogadtatás és milyenek az első tapasztalatok? 
-Jól fogadtak, szerencsére nem én vagyok az egyetlen új játékos, úgy gondolom, egész jól be tudtam illeszkedni, és az edzéseken is viszonylag jól megy.

-Tegnap pályára is léptél,és 5/5-ös gólátlaggal mutatkoztál be.

-Tegnap volt az első meccsünk a dánok ellen, ahol nyertünk 26-23-ra. A második félidőben szerepet kaptam, és szerencsére jól is szálltam be, hiszen 5/5-öt lőttem.Nagyon örültem, hogy tudtam segíteni a csapatnak.

Kaptál valamilyen külön tanácsot?

-Külön információt nem kaptam a meccs előtt, a védekezést beszéltük át, nagyon posztokra lebontva.

 

Gratulálnuk a sikereidhez Luca!

További sok sikert!

További hírek

4th place finish in the cup

4th place finish in the cup

2022. May. 29.

Our team did not succeed in winning the third place in the Hungarian Cup, after losing a 27-20 defeat to Siófok in the bronze match in Debrecen.

A bronzért játszhatunk a kupában

We play for the bronze tomorrow

2022. May. 28.

There was no chance in the semi-finals against Győr, but my bronze medal can still gather for our handball players in the four finals of the Hungarian Cup.

A tearful farewell from the league and from Anita Bulath

A tearful farewell from the league and from Anita Bulath

2022. May. 21.

Our team ended the 2021/2022 league with a one-goal defeat against Kisvárda, and said goodbye to Bulath Anita, who retrires at the end of the season.

The squad stays together

The squad stays together

2022. May. 16.

We are pleased to announce that the management of our academy has been in successful negotiations with members of this year’s player frame recently.

Farkas Johanna remains in Újváros!

Farkas Johanna remains in Újváros!

2022. May. 16.

This season the young playmaker left her mark among the adults as well with a massive performance.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat