„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Így is tisztes helytállás

2021. Jan. 06.
  • Facebook

Az első félidőben eldőlt a pontok sorsa a Győr elleni összecsapáson, ám a fordulás utáni játékára már büszkébb lehetett akadémiánk felnőtt együttese.

A címvédő Győri Audi ETO KC vendégeként lépett pályára szerdán este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben. Az összecsapás esélyeseinek egyértelműen a házigazdák számítottak, így a mieink számára az lehetett a cél, hogy minden komolyabb tét nélkül gyakoroljanak a szezon további mérkőzéseire.

Ahogy várható volt, a házigazdák nagy lendülettel kezdték a meccset, s bár hamar előnybe is kerültek, Bulath három góljával rendre sikerült felzárkóznia kézilabdázóinknak (4-3). A győriek igyekeztek minden támadásukat gyorsan befejezni, ebben nyújtott azért nekik segítséget az is, hogy támadásban több hibát is elkövettek a mieink, s mivel a leindításokkal szinte rendre élni is tudtak a házigazdák, a félidő derekán már időt kellett kérnie Vágó Attilának (10-6). A rövid pauzát követően szinte sort cserélt a DKKA szakvezetője, Barján és Schatzl is feliratkozott a gólszerzők közé, de a vendéglátók ennek ellenére is növelni tudták előnyüket (15-10). Az utolsó nyolc percben sajnos tovább nőtt a technikai hibák száma együttesünknél, s ezt könyörtelenül kihasználta az ETO, mely rendre könnyű gólokat szerezhetett, s a félidei pihenőig megduplázta fórját, s a szünetre már 22-12-es előnnyel vonulhatott.

A fordulást követően sem sokat változott a helyzet, maximum annyiban, hogy a hazaiak is elkezdtek egyre többet hibázni, így az első hat percben mindössze egyetlen győri találatot jegyezhettünk fel. Együttesünk hamar áttért a hét a hat elleni játékra, s ebből többször eredményes is volt, így nem nőtt jelentősen a vendéglátók előnye (27-16). A játékrész derekához közeledve kezdett el ismét egyre többet hibázni a Kohász, így Vágó Attilának ismét muszáj volt időt kérnie, hogy rendezze a sorokat (30-17). A rövid pauza után azért pontosított játékán a DKKA, így sikerült csökkentenie is hátrányát, s bár a győriek biztos győzelmét nem veszélyeztette semmi, a második félidőben jól tartotta magát együttesünk, így a vereség ellenére sem térhet haza azért elégedetlenül (36-25).

Győri Audi ETO KC – DKKA 36-25 (22-12)

DKKA: Wéninger – Mihály P., Ferenczy F. 1, Szalai B. 5, Nick 2, Bulath 9, Kazai 1. Csere: Babovics, Hlogyik (kapusok), Barján 3, Schatzl Natalie 2, Horváth G., Moutsogianni, Román 2. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

They did everything in the end...

They did everything in the end...

2024. May. 04. #DKKA felnőtt csapat

In a thrilling match, our adult handball team suffered a two-goal defeat against MTK at the sports arena this afternoon.

Kohász gears up for its last home match

Kohász gears up for its last home match

2024. May. 03. #DKKA felnőtt csapat

We urge our supporters to wear red tops and be extremely loud during the event. Let's cheer for this victory together!

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

2024. Apr. 26. #DKKA felnőtt csapat

Our academy's adult team could only keep the game tight for just under fifteen minutes against Mosonmagyaróvár.

Assured Victory against Békéscsaba

Assured Victory against Békéscsaba

2024. Apr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Leading almost throughout the game, our academy's adult team secured a well-deserved 32-26 victory against the resilient Békéscsaba in today's afternoon match at the sports hall.

Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory

Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory

2024. Mar. 28. #DKKA felnőtt csapat

Rising from a five-goal deficit and delivering an exceptional final quarter, our academy's adult team secured a twelve-goal victory against NEKA in today's home championship match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat