„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Nem volt kérdés

2021. Jan. 09.
  • Facebook

A várakozásoknak megfelelően sima győzelmet aratott együttesünk a Vasas ellen, így már négy fordulót követően bebiztosította első helyét a Liga Kupa C-csoportjában.

Negyedik mérkőzését játszotta a Liga Kupa C-csoportjában ma délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese, mely ezúttal a Vasas gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban. Ugyan a két csapat azonos pontszámmal állt a tabella első és második helyén, egyértelműen a mieink voltak az összecsapás esélyesei főleg úgy, hogy bő két héttel ezelőtt a fővárosban is simán, 42-27-re győzték le mai vetélytársukat.

A fővárosiak azonban nem foglalkoztak sokat az esélyekkel, nagyon bátran kezdték a találkozót, s pillanatok alatt kétgólos előnyt szereztek (1-3). A védekezéssel nem sokat foglalkoztak a felek a 7. percben már 6-6-os állás mutatott az eredményjelző, s bár ekkor már rendre a mieink kerültek minimális előnybe, a vendégek mindig egyenlíteni tudtak. A játékrész derekához közeledve kezdett el feljavulni a mieink védekezése, s Barján második találata után először vezetett három góllal a Kohász a 15. percben (11-8). Vágó Attila szépen csatába küldte a fiatalokat is, akik közül, Román, Horváth és Fodor is góllal szállt be, így a 20. percben már muszáj volt időt kérnie a fővárosiak szakvezetőjének (14-8). A játékrész hajrájában összekapta magát a Vasas is, az utolsó percekben több hazai hibát is kihasznált a fővárosi alakulat, így a szünetre 18-14-es dunaújvárosi előnnyel vonultak a felek.

A térfélcserét követően szűk öt percig tartott négy-ötgólos hátrányát a Vasas, ám ahogy ismét keményebbé vált a DKKA védekezése, egyből elkezdett nőni a különbség a csapatok között. Tízpercnyi játékot követően már héttel vezetett együttesünk, mely továbbra is jobban, pontosabban játszott ellenfelénél, s a játékrész derekán már tíz góllal jobban állt vetélytársánál (29-19). A pontok sorsa természetesen már eldőlt ekkorra, ám a tetemes előny tudatában bizony elkezdett hibázgatni is csapatunk, így a véghajrá előtt még egyszer időt kellett kérnie Vágó Attilának (32-22). A rövid pauza alatt sikerült is rendezni a sorokat, főleg a támadások befejezésében, s bár igyekeztek nagyon a vendégek is, a mieink végül nagyon sima, 36-25-ös sikerrel biztosították be első helyüket a Liga Kupa C-csoportjában,.

DKKA – Vasas SC 36-25 (18-14)

DKKA: Hlogyik – Mihály, Barján, Bulath, Nick, Ferenczy, Kazai. Csere: Wéninger (kapus), Szalai, Román, Horváth, Fodor, Moutsogianni, Schatzl, Matucza. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)

Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)

2021. Feb. 03. #DKKA utánpótlás

Our live broadcast of the Teener I. League starts today at 3pm. Let’s follow the match together and cheer for the youngsters even by sitting in front of the screens as well!

The draw is ready in the League Cup

The draw is ready in the League Cup

2021. Feb. 01.

The Hungarian Handball Association held the draw for the Women's Hungarian League Cup.

We got our opponent in the Hungarian Cup

We got our opponent in the Hungarian Cup

2021. Feb. 01.

The Hungarian Handball Association shared the result of today's draw concering the Tippmix Women's Hungarian Cup.

We did not manage to win it this time

We did not manage to win it this time

2021. Jan. 30.

Despite having the lead after the first half, the adult team of our academy made a lot of mistakes in the second, so they suffered a 34-29 defeat at the home of Vác.

What a victory!

What a victory!

2021. Jan. 27.

With a brilliant performance in the second half our team turned and won the game against MTK Budapest.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat