„ACÉL A SZÍV!”
Hírek
A védekezés dicsérete
2018. Nov. 03. -Mindössze 21 gólt engedélyezett az MTK-nak, így magabiztos győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt csapata a sportcsarnokban ma este.
Az első hazai sikerre várva
2018. Nov. 02. -Az MTK elleni mérkőzéssel folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Szoros győzelem hazai pályán
2018. Oct. 31. - #DKKA utánpótlásRengeteg hibával játszott, de így is itthon tartotta Mosonmagyaróvár elleni bajnoki pontokat Takács Józsefné együttese a serdülő másodosztály küzdelmeiben.
A Siófok ellen játszunk a Kupában
2018. Oct. 30. -A Siófok lesz felnőtt csapatunk ellenfele a Magyar Kupa negyedik fordulójában.
Szoros siker a megyében
2018. Oct. 30. - #DKKA utánpótlásKüzdelmes, fordulatos mérkőzésen aratott 23-22-es győzelmet harmadik számú serdülő csapatunk a Martonvásár elleni felnőtt megyei találkozón.
Tisztes helytállás az éllovas ellen
2018. Oct. 30. - #DKKA utánpótlásNagyot küzdött, de végül négygólos vereséget szenvedett a bajnoki címre is esélyes Szombathelyi KKA elleni felnőtt NB I/B-s mérkőzésen akadémiánk U19-es csapata.
Kétség sem férhetett a sikerhez
2018. Oct. 27. -Szűk negyed óráig tudta megnehezítnei együtteüsnk dolgát a sereghajtó Eszteházy SC a K&H női kézilabda liga hetedik fordulójában.
Az Eger következik
2018. Oct. 26. -Idegenben, az Eszterházy SC otthonában küzd meg a bajnoki pontokért szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt csapata.
Dobogón az U12-esek
2018. Oct. 26. - #DKKA utánpótlásA második helyen végzett be akadémiánk U12-es együttese a közelmúltban megrendezett Üstökös Kupán.
Negyedik hely az Üstökös Kupán
2018. Oct. 25. - #DKKA utánpótlásNégy győzelemmel és egy döntetlennel végzett az Üstökös Kupa negyedik helyéen akadémiánk U14-es csapata.
- ‹ előző
- 86 of 205
- következő ›