„ACÉL A SZÍV!”
Hírek
Bravúros pontszerzés Győrben
2018. Oct. 09. - #DKKA utánpótlásNagy csatában ért el 29-29-es döntetlent a Győri Audi ETO KC elleni NB I/B-s felnőtt mérkőzésen akadémiánk U19-es együttese.
Tíz perc alatt eldőlt
2018. Oct. 06. -Sokba került az első félidő tízperces rövidzárlata együttesünknek, mely 30-23-as vereséget szenvedett a Kisvárda vendégeként.
Legyél Te is Kohász lány!
2018. Oct. 05. - #DKKA utánpótlásAkadémiánk nyílt nappal és próbajátékkal egybekötött toborzót hirdet a 2004-ben, 2005-ben, illetve 2006-ban született korcsoport számára.
Kisvárdán folytatjuk a bajnokságot
2018. Oct. 05. -Idegenben, a még veretlen Kisvárda otthonában lép pályára felnőtt együttesünk szombaton este hat órától.
Könnyed siker a DAC ellen
2018. Oct. 05. - #DKKA utánpótlásTízgólos első félidei vezetés után 39-16-os győzelmet aratott harmadik számú ifjúsági csapatunk a DAC elleni bajnokin.
Két döntetlennel is három pont
2018. Oct. 01. - #DKKA utánpótlásJó hétvégét zárt akadémiánk második számú serdülő csapata az Erima Bajnokságban.
Az első siker a megyében
2018. Sep. 30. - #DKKA utánpótlásSzoros első félidő után magabiztos, hétgólos győzelmet aratott a megyei felnőtt bajnokságban akadémiánk második számú ifjúsági együttese.
Biztos győzelem
2018. Sep. 27. -29-16-os sikert aratott a kínai B válogatott ellen akadémiánk felnőtt együttese.
Dorogi siker az NB I/B-ben
2018. Sep. 24. - #DKKA utánpótlásJól küzdöttek U19-eseink a Dorog elleni NB I/B-s felnőtt meccsen, ám a hajrát jobban bíró vendégek végül 33-30-ra legyőzték fiataljainkat.
Szoros vereség a címvédőtől
2018. Sep. 22. -Pontot szerezni ugyan nem sikerült, de alaposan megnehezítettük a címvédő győriek dolgát a két gárda ma esti bajnokiján.
- ‹ előző
- 88 of 205
- következő ›