„ACÉL A SZÍV!”
Kevés volt a második félidő játéka | KISVÁRDA-DKKA |
Az első félidőben nagy hátrányt szedett össze Kisvárdán csapatunk, mely hiába küzdött példamutatóan, végül ötgóllal kapott ki.
A nehéz helyzet ellenére nem is kezdtünk rosszul, mert hiába szerzett gyorsan vezetést a hazai csapat, Agócs és Gajdos találataival egalizáltunk, sőt Rosa gólja után már vendég vezetést mutatott az eredményjelző a 9. percben. Innentől a hazaiakon volt az egyenlítés sora, s bár egy kiállítás alatt fordított a vendéglátó, Agócs és Román révén tartotta magát együttesünk, így még a 17. percben is egyenlő volt az állás.. Sajnos hullámvölgybe kerültünk, nagyon sok hibát vétettünk sorra mind támadásban, mind védekezésben és ezt kihasználva előbb három, majd négy góllal ellépett a Kisvárda. A félidő hajrája sem alakult jól együttesünk számára, 1 gólt tudtunj csak dobni az utolsó percekbe, így a szünetre már hétgólos hátránnyal vonultunk.
Mondhatni nagyon nagy csoda kellett volna ahhoz, hogy legyen minimális esély a pontszerzésre, de a második etapot sokkal jobban kezdte a Kisvárda, s a 34. perc elején már 20-11-re vezetett, s egészen a 40. percig tartotta is hét-nyolcgólos előnyét. A tetemes hátrányunk ellenére sem adtuk fel a küzdelmet, becsülettel mentünk előre, s ha lassan is, de csökkentettük a két gárda közti különbséget. A hazai időkérés után megint elment héttel a vendéglátó, de kéziseink nem csüggedtek, 30-23 után sorozatban négy találatot szereztünk, ám az idő elfogyott, s a Kisvárda az utolsó fél percben szerzett két találattal alakította ki a 32-27-es hazai sikert jelentő végeredményt.
Kisvárda Master Good SE – DKKA 32-27 (17-10)
DKKA: Győri A. – Horváth A. 1, Agócs 4, Gajdos 1, Kellermann 4, Rosa 6. Török F. Csere: Bartulovic, Wéninger (kapus), Paróczy 4, Román D. 4, Popovic, Kerekes L., Terzics, Fehér L., Andróczki 3. Vezetőedző: Zubai Gábor.
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–3. 10. p.: 5–6. 21. p.: 11–8. 25. p.: 14–9. 34. p.: 20–11. 40. p.: 23–15. 51. p.: 27–22. 57. p.: 30–26. Kiállítások: 4, ill. 10 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Józsa Krisztián: – Szoros kezdés után jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel nagyobb előnyt alakítottunk ki. Ezt ugyan megőriztük a második félidőben, de nem vagyok elégedett, mert fegyelmezetlenek voltunk és rengeteg egyéni hibát követtünk el.
Zubai Gábor: – Mindenki tudja, milyen nehéz helyzetben érkeztünk ide. Sokáig jól tartottuk magunkat, aztán voltak helyzetkihasználási problémáink és megrogytunk. A második félidőben nem adták fel a lányok, küzdöttek a becsületükért.
Most következik másfél hónap szünet, legközelebb december 30.-án lépünk pályára otthon,amikor is a Vác csapatát fogadjuk.
Az idő tehát adott,reméljük rendeződik a helyzet és elindulhatunk egy jobb út felé. Hajrá Kohász!
További hírek
Csapó Kyra has joined Metz
2017. Oct. 28.Our young goalkeeper who were trained here at the Academy will play the rest of the season in France at the team of Metz that has not lost so far any points neither in the league nor in the Champions League this season.
DKKA travels to Copenhagen in November
2017. Oct. 24.The Danish team Koebenhavn Haandbold will be our oppontent in the next round of EHF Cup.
DKKA is in the 3rd round of EHF Cup
2017. Oct. 22.Unfortunately the adult team of Kohész lost by two goals in Romania, still considering both matches our qualification to the next round was not in danger.
Victorious first leg
2017. Oct. 14.Although being one goal down at halftime, with a confident performance in the second half Kohász won by seven goals against CSM Roman in the EHF Cup.
Only a draw against MTK
2017. Oct. 07.In the capital city today our girls did not perform well, had lots of ups and downs during the game and they could not get both of the points.
2015-16 EHF Kupagyőztes




