„ACÉL A SZÍV!”
Kiélezett csatában az utolsó másodpercben mentett pontot a Budaörs
Sok hibával játszott mindkét csapat a találkozón.
A szintén pont nélkül álló Budaörs elleni mérkőzéssel folytattuk a bajnoki küzdelmeket. Zubai Gábor alakulatára nehéz csata várt, de együttesünk jobban kezdett ellenfelénél, gyorsan magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, s gólerős támadójátékunknak köszönhetően sikerült is egy-kétgólos előnyt kiépítenünk. A hazai együttes nem hagyta magát, Szekerczés és Marincsák találataival háromszor is kiegyenlítettek, de a következő percekben megint a mieink pillanatai következtek. Bár többször is támadhattunk a háromgólos előnyért, a gólcsendet a Budaörs törte meg, ám hiába zárkóztak ismét fel, a játékrész hajráját jobban bírták kézilabdázóink, így remek támadó játékunknak valamint Bartulovic védéseinek köszönhetően 16-14-es vezetéssel vonultunk szünetre.
A második félidőben a Budaörs kezdett jobban, gyorsan egyenlített is, s bár ekkor még magunkhoz tudtuk ragadni a vezetést, elég volt pár hiba és fordítani tudtak a vendéglátók. Ezúttal a mieinken volt az egyenlítés sora, s ezt Fehér Luca góljaival sikerült kétszer is megtennünk, majd Rosa ismét előnyt szerzett. Innentől kezdve egészen a véghajráig fej fej mellett haladtak a csapatok. A mérkőzés véghajrája hatalmas izgalmakat hozott, előbb ugyanis egyenlítettek a hazaiak, majd Fehér Luca újra a mieinket juttatta vezetéshez mindössze fél perccel a rendes játékidő vége előtt.Sajnos azonban Budaörs kihasználta az utolsó támagását, két másodperccel a lefújás előtt Marincsák találatával döntetlenre mentette a meccset.
Moyra-Budaörs – DKKA 28-28
DKKA: Bartulovic – Andróczki, Román 1, Popovic 3, Agócs 2, Rosa 7, Török 1. Csere: Wéninger (kapus), Lakatos P., Kellermann 4, Gajdos 1, Luchies 5, Horváth A. 1, Terzics, Fehér L. 3, Paróczy. Vezetőedző: Zubai Gábor.
MESTERMÉRLEG
Buday Dániel: – Ránk nézve hízelgő az eredmény, a végjátékban nagy lelkierőt tanúsított a csapat.
Zubai Gábor: – A játékosok fiatalok, és akkor lesznek igazán eredményesek, ha idegenben is tudunk pontokat szerezni.
Livescore : https://livescore.mksz.hu/32021351303/esemenyek?_gl=1%2a7u99hc%2a_ga%2aM...
Képgaléria hamarosan!
További hírek
Never a worse start of the season than this!
2020. Jul. 05.We could welcome an old-new player
2020. Jul. 01."A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.
We begin our season against Szombathelyi KKA
2020. Jun. 19.This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.
The future belongs to our Academists
2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlásFollowing successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.
Addicted to handball and adrenaline
2020. Jun. 15.The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.
2015-16 EHF Kupagyőztes




