„ACÉL A SZÍV!”
Magabiztos második félidővel : Legyőztük a Kisvárdát!
Női kézilabdacsapatunk fontos győzelmet aratott a K&H Liga aktuális fordulójában, miután hazai pályán 30–24-re múlta felül a Kisvárda együttesét. A lányok összeszedett, lendületes játékkal rukkoltak elő, és már az első félidőben jeleztük, hogy a 2 pont ma otthon marad.
A találkozót döcögősen kezdtük. Már a második percben 2 perces kiállítást kaptunk. A gólcsendünket Horváth Anna törte meg,majd Bartulovic védése után az 5. percben kiegyenlítettünk. Innentől a múltheti mérkőzéshez hasonlóan oda vissza játék folyt, hol a vendégek, hol a hazai együttes szerezte meg a vezetést. A kapusok szokszor remekeltek, így már csak az döntött, ki tudja kihasználni a helyzeteit. Döntetlennel zárult végül az első félidő.
A térfélcserét követően a kérdés az volt, hogy valamelyik fél ki tud-e nagyobb előnyt építeni. Az első percekben ez nem sikerült, egy gól itt, egy gól ott jött, 15-16 után aztán kettővel tudtunk ellépni, de Mérai egyenlített. Lakatos labdaszerzése után Szalai ismét visszavette az előnyt a 40. percben. Aztán Wéninger fontos hetest védett, Luchies révén pedig a 45. percben újra kétgólos előnyre tettünk szert. Bartulovic parádézott, majd Agócs vágott egy hatalmas gólt. A Kisvárda időkéréssel próbálkozott, de lányaink a helyükön voltak és nem engedték ki a kezükből a mérkőzést. Olyannyira, hogy Török,Popovic és Agócs hatra növelte az előnyt. Tíz perc után betalált az ellenfél is, de Török egyből felelt rá. Nagy önbizalommal és felszabadultan játszottunk, Agócs még cunderezve is gólt szerzett, a közönség legnagyobb örömére. A végeredmény 30-24 lett.
Külön dicséret illeti a DKKA kapusát, aki több kulcsfontosságú védést is bemutatott, amikor a vendégek próbálták visszahozni magukat a mérkőzésbe. A támadósorban több játékos is kiváló formát mutatott: Szalai Babett 4, míg Agócs és Luchies 5-5 góllal járultak hozzá a sikerhez. Külön öröm,hogy a szélső játékunk is magabiztosan működött,ez látszik a staszitikában is,de az egész csapatjáték ma kiváló volt.
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 30–24 (14–14)
Dunaújváros, 300 néző. V: Andorka M., Hucker.
DUNAÚJVÁROS: BARTULOVIC – Horváth A. 3, AGÓCS 5, Popovic 3, Kellermann 1, LUCHIES 5 (1), Török F. 3. Csere: Wéninger (kapus), Lakatos P., Paróczy 2, Gerháth K. 2, Terzic 1, Petika 1 (1), SZALAI B. 4, Gajdos. Edző: Gulyás Péter
KISVÁRDA: Leskóczi – Csáki L., Karnik Sz. 2, E. Novak 4, Gyimesi 2, SZABÓ LILI 3, Mérai 2. Csere: Mátéfi D. (kapus), L. Kalaus 3 (3), Roszoha 2, Brajovics, BUCSI 5 (2), Karé 1, Milojkovics, Juhász F. Edző: Józsa Krisztián
Kiállítások: 10, ill. 4 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Gulyás Péter: – Most kezdünk úgy játszani, ahogyan mindenki várta, ehhez viszont türelemre volt szükség. A legutóbbi meccseinken mutatott játékról álmodtunk közös munkánk kezdetén. A lányok egymásért küzdöttek, csapatként működtek.
Józsa Krisztián: – Akkor is nehéz lett volna ez a találkozó, ha nagyon jól játszunk, de iszonyatosan gyengék voltunk. Főleg a második félidőben, de az elsőben is azt éreztem, hogy nem vagyunk elég pontosak, körülményesen, lassan játszunk, a végjátékra szétesett a védekezésünk is.
További hírek
A tough season awaits our team
2017. Sep. 07.Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.
6 Bllion for our new arena
2017. Sep. 06.The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.
A future twin town: Vukovar?
2017. Aug. 30.Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.
A tribute to Nikolett Horváth
2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlásTwo age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.
Kohász Cup has started on Friday
2017. Aug. 18.Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.