„ACÉL A SZÍV!”
Mérkőzés után | Vác - DKKA 39-27 (18-13)
Megérdemelt váci győzelem a K&H női kézilabda liga 9.fordulójának mérkőzésén.
Hatpontosok rangadójára készülhettünk a csütörtök esti bajnoki találkozón. Fontos volt, hogy igyekezzünk szinte tökéletes játékot produkálni a Vác otthonában, hiszen jó erőkből álló együttes, hiába volt náluk múlt héten edzőváltás.
A mérkőzés elején még fej-fej mellett haladtunk, ám ezután a hazaiak kapusának nem tudtunk gólt lőni, ők pedig folyamatosan növelték az előnyt. Védekezésben nem tudtuk megállítani a váci lövőket, akkor szereztek gólt amikor akartak. Gulyás Péter igyekezett frissíteni a csapatot, ám ez sem vezetett eredményre. A félidőben 18-13-ra vezettek Csíkos Lucáék. A második harminc perc elején megint ugyanaz történt, váci védés,abból könnyű gól. 25-18-nál hétméteresből francia játékosunk Déborah Kpodar szépített. Nem sikerültek a felzárkózási kísérleteink, rendre megtalálták a rést a védelmünkön Horváth Roland lányai, így a 48.percben 31-25-ös állásnál szakvezetőnk időt kért. Támadásaink is gyengék voltak a mai napon, így az utolsó tíz percre nem maradt kérdés a két pontot illetően. (52.perc: 34-26)
Nem változott a játék képe, megérdemelt váci siker született a mérkőzés végén. Mi sajnos a mai napon nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani mint az elmúlt időszakban. Végeredmény: 39-27
Most egy hosszabb szünet következik a bajnokságban, legközelebb december 18-án Budaörsön vendégszerepelünk a Magyar Kupa 4.fordulójának mérkőzésén.
K&H női liga, 9. forduló
VÁC-DKKA 39-27 (18-13)
Vác, játékvezetők: Paska, Vastag.
Vác: Bukovszky, Zaj (kapusok), Afentaler 10, Csikos 7, Miklós 1, Pálffy, Kurucz, Háfra 9, Hajdú 1, Juhász 5, Wald 3, Varga 3, Edző: Horváth Roland
DKKA: Bartulovic, Wéninger (kapusok), Terzic 2, Somionka, Sallai 1, Török, Gerháth 2, Kellermann 3, Horváth 1, Kpodar 4, Paróczy 3, Luchies 3, Agócs 1, Borgyos 2, Arany 4, Gajdos 1 - Edző: Gulyás Péter
Kiállítások: 8 ill. 8 perc.
Hétméteresek: 3/4, ill. 3/4.
Gulyás Péter | vezetőedző, DKKA: "Fizikálisan vert meg bennünket a Vác, nekünk még sokat kell tanulnunk ahhoz, hogy ilyen mérkőzéseket meg tudjunk nyerni."
Paróczy Sára | beálló, DKKA: "Szégyellem magam, ki lehet kapni, de nem mindegy, hogy hogyan. Sem támadásban, sem pedig védekezésben nem tudtunk partnerei lenni a Vácnak. Sok mérkőzés van még a szezonból, igyekszünk kijavítani ezt a hibát."
Részletes statisztika: https://livescore.mksz.hu/32021277202/esemenyek
Jegyzőkönyv: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021277202
További hírek
This time we won!
2017. Aug. 16.Our team scored two more goals than its opponent and won the match with a final a score 35-33!
A calm win at the arena
2017. Aug. 10.Our team has won easily against its second league opponent, Szeged KKSE during today's pre-season friendly.
Teener and youth tournaments
2017. Aug. 09. #DKKA utánpótlásDunaújvárosi Kohász Handball Academy is organizing youth tournaments this week on Thursday and Friday. All the kind supporters are welcome.
The schedule of the pre-season is ready
2017. Jul. 19.The adult team of DKKA will play several matches until the start of the season
We got our opponent in EHF Cup
2017. Jul. 18.Bosnian HZRK Grude or Romanian CSM Roman will be our opponent in the second round of the international competition.