„ACÉL A SZÍV!”
Egyenlíteni!
A bajnoki bronzcsata második felvonását játssza holnap este együttesünk, melynek tagjai nagyon elszántan készülnek arra, hogy kiegyenlítik a két nyert mérkőzésig tartó párharcot.
Nem mindennapi körülmények között, hatalmas csatában szenvedett vereséget a bajnoki bronzcsata első mérkőzésén együttesünk, mely a rendes játékidőben elért 23-23-as döntetlen után hétméteresekkel kapott ki 27-26-ra az Érd otthonában. A vereség természetesen nem esett jól együttesünk tagjainak, ám játékosaink igyekeztek túltenni magukat a csalódottságon, s hétfőtől már csak a sorozat következő, szerda este hat órakor kezdődő mérkőzését tartják szemük előtt, melyen hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban egyenlíthetik ki a párharcot. A rendkívül kemény küzdelem sajnos áldozatokkal járt együttesünk számára, ugyanis Bulath Anitának a szája sérült meg egy ütést követően, ám még rosszabbul járt csapatunk fiatal kapusa, Csapó Kyra, akinek a mérkőzés tízedik percében olyan balszerencsésen "tapadt le" a lába, hogy elszakadt a keresztszalagja.
A Kohász csapatának fiatal hálóőrére sajnos nagyon hosszú, legalább féléves kihagyás vár, s ez természetesen azt jelenti, hogy nem lehet ott társaival a pályán az Érd elleni "visszavágón", ám mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző elárulta, nélküle is igyekeznek megtenni mindent azért, hogy legyőzzék ellenfelüket.
- Úgy gondolom, hogy nagyon jó mérkőzést játszottunk Érden, s bár volt esélyünk a győzelemre is, végül a szerencse a hazaiak mellé állt a büntetőpárbajban. A találkozót kielemeztük, ahogy én, úgy a csapat tagjai is előre néznek már, hiszen szerdán este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban mérkőzünk meg vetélytársunkkal, egyértelműen az egyenlítést reményében. Az érdi mérkőzésen voltak hullámvölgyeink, s bár védekezésben nagyon jól teljesítettünk, a támadójátékban van még mit javulnunk: elsősorban lendületesebb játékra, s a helyzetek tisztább kialakítására kell törekednünk a holnapi összecsapáson. Nem vitás, az év legfontosabb mérkőzése vár ránk, s nagyon remélem, hogy komoly támogatást kapunk majd drukkereinktől is, s az ő segítségükkel megnyerhetjük a mérkőzést, mely előtt csak azt ígérhetem, hogy mi a magunk részéről mindent elkövetünk majd a sikerért.
További hírek
Into the next round in the cup!
2021. Jan. 23.The adult team of our academy advanced to the fourth round of the Hungarian Cup, after winning today's clash in Szombathely.
They were hungry for success
2021. Jan. 23. #DKKA utánpótlásOur U20 team achieved a ten-goal victory in the NB I/ B adult championship.
Girls on fire!
2021. Jan. 20. #DKKA utánpótlásBoth our teeners and youths kept the points home today.
The teeners in work already
2020. Jul. 28. #DKKA utánpótlásThey aim forefront finish in the league.
The youngsters played a double
2020. Jul. 24.Our youngsters competed against the Szombathely KKA both in the morning and in the afternoon.