„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hetesek után érdi bronz

2014. May. 14.
  • Facebook

Ahogy a bronzcsata első, érdi mérkőzésén, úgy a mai, dunaújvárosi összecsapáson is hetesek döntötték el a győztes kilétét, ám ahogy legutóbb, úgy ezúttal is az Érd dobta pontosabban a büntetőket, így a hatalmas küzdelem végén ők szerezték meg a bajnokság harmadik helyét.

Elszántan várta a ma esti, Érd elleni bronzpárharc második mérkőzését a DKKA női kézilabda csapata, melynek az idegenben, büntetőkkel elveszített csata után mindenképpen nyernie kellett ma ahhoz, hogy maradjon esélye a bajnokság harmadik helyének megszerzésére.

Remek védekezés

Együttesünk ennek megfelelően vágott is neki a találkozónak, hiszen két kivédekezett vendégtámadás után előbb Bulath, majd Hosszu talált Oguntoye kapujába, s máris 2-0-s hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Nem sokáig, mert az érdiek két perc alatt egalizáltak, majd Ferling, illetve Bulath újabb találatára is volt válaszuk, s szorosan tapadtak a keményen küzdő Kohászra (4-4). Mely a játékrész derekához érve még egyet emelt a csapásszámon, s remek védőmunkájának, valamint Vig több védésének köszönhetően valósággal megfojtotta a az ellenfél támadójátékát, s mivel az érdi kapu előtt Vincze, Bulath és Hosszu sem tudott hibázni, így a 15. percben időt kellett kérnie Szabó Edinának (8-4).
A folytatásban valamelyest feljavult az érdiek támadójátéka, de csapatunk továbbra is kézben tartotta a meccset, s hiába jött fel egyszer kettő találata a vendég együttes, Bulath és Vincze újabb villanásai után megint nyugodtabban tekinthettünk az eredményjelzőre (11-7). A félidő hajrájában az addiginál is keményebb játékot láthattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokot teljesen megtöltő drukkerek, s bár az Érd egy gólt ledolgozott négyfás hátrányából, s mutatott játék, valamint a 12-9-es vezetés mindenképpen bíztató volt a folytatásra nézve.

Drámai véghajrá

Amilyen jól alakult az első felvonás, olyan rosszul kezdődött a második, ugyanis a vendégek kemény, már-már durva védekezésével nem tudott mit kezdeni együttesünk, mely az első tíz percben mindössze egyetlen gólt tudott szerezni, miközben az érdiek négy alkalommal is bevették a hazai kaput, így hosszú idő után újból ki tudtak egyenlíteni (13-13). Bulath távoli bombája után azonban ismét sikerült visszavenni az előnyt, majd a 48. percben újból Anita volt eredményes, így bő tíz perccel a rendes játékidő vége előtt még mindig a mieink vezettek minimális különbséggel (16-15).
A következő bő hat perc viszont borzalmasan alakult a mieink számára, hiszen támadásban több hibát is vétettek a Kohász játékosai, s ezt kegyetlenül megbüntette az érdi egylet, mely felállt fal ellen és indulásból is betalált, s egymás után szerzett öt találatával hatalmas lépést tett a győzelem felé (16-20). Az 55. percben a vendégek edzője időt kért, s a rövid pauza után egy hatalmas elszántsággal játszó Dunaújvárost láthattunk a pályán. Mátéfi Eszter tanítványai ismét kiválóan védekeztek, míg támadásban kevés húzásból tudtak ziccereket kialakítani, s az 59. percben előbb egalizáltak, majd a vezetést is visszavették (22-21).
Sőt, a mieinknek volt lehetőség a mérkőzés eldöntésére is, mert egy újabb labdaszerzés után Hosszu iramodhatott meg egyedül az érdi kapu felé, ám ziccerét hárítani tudta a vendégek kapusa, így az utolsó fél perc is tartogatott izgalmakat. Sajnos a vendégek utolsó támadását nem tudta kivédekezni csapatunk, így az első meccshez hasonlóan ezúttal is hétméteresek döntötték el a meccs sorsát. S, mint később kiderült, sajnos a bronzéremét is, mert míg az érdiek mind az öt büntetőjüket belőtték, addig nálunk az első kimaradt, így a 27-26-ra megnyert meccs után az érdiek járhattak örömtáncot a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A Kohász gárdáját is megilleti azonban minden dicséret, mert az elmúlt két mérkőzéshez hasonlóan az egész szezonban hatalmasat küzdöttek, így kétség sem férhet helyükhöz a bajnoki élmezőnyben.

DKKA – Érd
26-27
(12-9, 22-22) – hétméteresekkel
DKKA: Víg, Hosszu 3, Rádl, Takács D. 1, Vincze 5, Bulath 11, Ferling 5. Csere: Csiszár (kapus), Gera 1, Kővári, Sánta, Kopecz. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

A tough season awaits our team

A tough season awaits our team

2017. Sep. 07.

Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.

 

6 Bllion for our new arena

6 Bllion for our new arena

2017. Sep. 06.

The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.

A future twin town: Vukovar?

A future twin town: Vukovar?

2017. Aug. 30.

Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.

A tribute to Nikolett Horváth

A tribute to Nikolett Horváth

2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlás

Two age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.

Kohász Cup has started on Friday

Kohász Cup has started on Friday

2017. Aug. 18.

Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat