„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A nyári program

2014. Jul. 15.
  • Facebook

Több edzőmérkőzésen is szurkolhatunk együttesünkért a gárda előtt álló nyári felkészülés alatt. Mátéfi Eszter tanítványai hazai pályán kezdik meg a sorozatterhelést, s augusztus végén, a Kohász Kupával zárják az erőltetett menetet.

Mint arról tegnap már beszámoltunk, a nyári felkészülés ideje alatt több edzőmérkőzést is játszik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese. Mátéfi Eszter tanítványai hazai környezetben vágnak neki az embert próbáló feladatoknak, ám a hazai találkozók mellett egy külföldi és egy váci túra is vár a csapat tagjaira, akik az augusztus végi hatcsapatos Kohász Kupával zárják a felkészülési meccsek sorozatát.
A Kohász kézilabdázóinak első edzőmeccsére július 24-ig kell várnunk, mikor délután három órától a Vác együttesét látják vendégül a sportcsarnokban, majd 27-én Viborgba utaznak Ferlingék, ahol 30-án délután négy órától a kínai válogatottal, míg augusztus 1-jén - szintén négytől – a házigazdákkal mérik össze erejüket. A következő héten a Mosonmagyaróvár együttese látogat Dunaújvárosba, majd augusztus 15-én és 16-án a Vác otthonában vár újabb feladat a mieinkre, akik a hazaiak mellett a Fehérvár KC, a Siófok, illetve cseh Sokol Poruba csapataival mérik össze erejüket.
A nyári edzőmeccsek garmadája az augusztus végi Kohász Kupával ér véget, ám itt is kőkemény meccsek várnak a Mátéfi-tanítványokra, hiszen a Fehérvár KC és a Debrecen mellett a horvát RK Podravka Vegeta, a szintén horvát Lokomotiva Zagreb, valamint az orosz Zvezda Zvenyigorod is elfogadta a meghívást a hatcsapatos, rangos nemzetközi viadalra.

A DKKA nyári edzőmeccsei:

2014. 07. 24. 15:00 DKKA – Vác
2014. 07. 30. 16:00 DKKA – Kína (Viborg)
2014. 08. 01. 16:00 DKKA – Viborg (Viborg)
2014. 08. 08. 12:00 DKKA – Mosonmagyaróvár
2014. 08. 15. 12:30 DKKA – Siófok (Vác)
2014. 08. 15. 16:30 DKKA – Fehérvár KC (Vác)
2014. 08. 16. 10:30 DKKA – Sokol Poruba (Vác)
2014. 08. 16. 16:30 DKKA – Vác (Vác)
2014. 08. 23-24. III. Kohász Kupa (résztvevők: Fehérvár KC, DVSC TVP, DKKA, Zvezda Zvenyigorod, RK Lokomotiva Zagreb, RK Podravka Vegeta).

További hírek

The squad for the new season is almost ready

The squad for the new season is almost ready

2018. Mar. 24.

Four players are leaving and however three new arrivals will definitely part of the sqad in the upcomig season at DKKA.

Very close to a brilliant result

Very close to a brilliant result

2018. Mar. 17.

It was a serious clash until the end, but one of the world's best team, Győr managed to get the two points at the end.

The eighth one in a row

The eighth one in a row

2018. Mar. 10.

Adult team of our Academy gained another comfortable 10-goal victory against MTK Budapest.

Another two points in our pocket

Another two points in our pocket

2018. Mar. 04.

Our first team came up with a decent defending most of the time during the game and got a nice away win against Vasas SC.

An easy win

An easy win

2018. Feb. 24.

It was a confortable win for DKKA against low-keyed Békéscsaba tonight.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat