„ACÉL A SZÍV!”
Elsőre biztos siker
Magabiztos sikerrel kezdte a Kohász Kupa küzdelmeit együttesünk, mely 24-18-ra győzte le a Debrecent a torna második összecsapásán.
Két délelőtti mérkőzéssel vette ma kezdetét a Kohász Kupa küzdelemsorozata, melyen előbb a Fehérvár KC és az RK Lokomotiva Zagreb, majd a Debrecen és a DKKA csapatai mérték össze egymással erejüket. A reggeli találkozó hatalmas csatát hozott, melyben a székesfehérvári alakulat szinte végig vezetve aratott 17-15-ös sikert horvát vetélytársa ellenében. Ezt követte a mieink Debrecen elleni párharca, mely csak az első percekben volt szoros, hiszen Mátéfi Eszter együttese az első negyedóra végén meglépett ellenfelétől, s a félidei pihenőre már 12-6-os előnnyel érkezett.
A második huszonöt percben is megmaradt a mieink fölénye, s bár ekkor már a debreceniek is gyakrabban betaláltak a Kohász kapujába, komoly esélyük nem volt a felzárkózásra. Mátéfi Eszter vezetőedző szinte mindenkinek játéklehetőséget adott a találkozón, s több formációt is nyugodtan kipróbálhatott, mert a Kohász biztosan tartotta hét-nyolcgólos vezetését. Ugyan a nagy rohanással tarkított véghajrát a vendégek nyerték, s mérkőzést végül simán, 24-18-ra nyerték Ferlingék, akik este hét órától a Podravka Vegeta ellen folytatják a Kohász Kupát.
Eredmények, menetrend
RK Lokomotiva Zagreb – Fehérvár KC 14-17 (8-10)
DKKA – DVSC-TVP 24-18 (12-6)
2014. 08. 23. 13:30 Fehérvár KC - Zvezda Zvenigorod
2014. 08. 23. 15:00 DVSC TVP - RK Podravka Vegeta
2014. 08. 23. 17.30 Zvezda Zvenigorod - RK Lokomotiva Zagreb
2014. 08. 23. 19:00 RK Podravka Vegeta – DKKA
Helyosztók
2014. 08. 24. 10:00 A1 – B1
2014. 08. 24. 12:00 A2 – B2
2014. 08. 24. 14:00 A3 – B3
2014. 08. 24. 15:30 Eredményhirdetés
További hírek
A Slovenian right-back arrives
2021. May. 20.Dominika Mrmolja from Slovenian ŽRK Mlinotest Ajdoviščina is coming to our Academy's adult team for the 2021/2022 season.
We strengthened our team with a young goalscorer
2021. May. 19.Johanna Farkas, a 19-year-old goalscorer from Győr who was on loan at Balatonboglár this year, will also strengthen the adult team of our academy in the 2021/2022 season.
Home games with supporters!
2021. May. 18.Announcement in regard to the admission to DKKA's home matches.
Czech international left-back arrives
2021. May. 18.Jana Šustková will also join the adult team of our academy in the 2021/2022 season.
Both legs won by DKKA
2021. May. 17.The adult team of our academy reached the final of the League Cup with a double victory, as they succeeded the second match of the semi-finals in the home of Vasas SC.