„ACÉL A SZÍV!”
Itthon maradt a Kohász Kupa
Remek győzelmet aratott a Zvezda Zvenigorod elleni mérkőzésen együttesünk, mely 31-23-as sikerének köszönhetően végül hibátlan teljesítménnyel szerezte meg a Kohász kupa első helyét.
A Kohász Kupa vasárnapi játéknapján a helyosztókat rendezték meg, melyeken előbb a Lokomotiva Zagreb simán, 32-22-re győzte le a Debrecent, megszerezve ezzel az ötödik helyezést, míg a bronzérmet a Fehérvár KC ellen 21-16-ra diadalmaskodó Podravka Vegeta érdemelte ki.
Remek siker a fináléban
A döntőben szinte mindenki nagy csatát várt, ám mint az kiderült, csak az első tíz percben tudta igazán megnehezíteni a Mátéfi-csapat dolgát orosz ellenfele. Ekkor ugyanis még 5-4-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző, ám a Kohász védekezése összeállt, Triffa Ágnes parádézott a kapuban, s a sok technikai hibát elkövető Zvezda-játékosok nem tudtak megálljt parancsolni a dunaújvárosi rohamoknak. Együttesünk sorozatban hét góllal szomorította ellenfelét, s a 23. percben már 12-4-re vezetett. Az oroszok persze nem adták fel, de hiába nyerték meg három találattal a félidő hajráját, így is biztos, 15-10-es előnnyel vonulhatott a pihenőre együttesünk.
A második felvonás elejét ismét nagyon megnyomta a Kohász, mely kettős emberhátrányban is növelni tudta vezetését, így a 40. percre eldőlni látszott a találkozó (20-12). Az egyébként nem kirívóan durva, de mégis sok kiállítást hozó összecsapáson mindkét edző bátran forgatta csapatát, s bár felvillanásai akadtak azért az ellenfélnek is, a mieink biztosan őrizték hat-hétgólos előnyüket (23-16). Az utolsó tíz percben a fiatalok kerültek előtérbe, ám a nagy rohanásból is jobban jött ki együttesünk, mely végül 31-23-as sikert aratva szerezte meg a Kohász Kupa első helyét.
Az eredményhirdetésen a csapatok mellett természetesen az egyéni kategóriák legjobbjait is díjazták a szervezők, s a szakemberek szavazatai alapján a legjobb játékosnak járó elismerést a Zvezda csapatának kiválósága, Irina Antonova, a legjobb kapusnak járó díjat a DKKA hálóőre, Triffa Ágnes érdemelte ki, míg a torna gólkirálynője végül a Podravka Vegeta játékosa, Kristina Elez szerezte meg tizenkilenc találattal.
Elégedettségi mutatók
A mérkőzés után érthető örömmel értékelte csapata teljesítményét Mátéfi Eszter vezetőedző, aki nem csak az első helyre, hanem együttese játékára is büszke lehetett.
- Nagyon örülök a győzelemnek, különösen azért, mert rendkívül fegyelmezett és jó teljesítményt nyújtott ma mindenki. Rengeteg nagyon szép dolgot viszontláttam abból, amit gyakoroltunk, s külön öröm számomra, hogy ki tudtuk javítani azokat a hibákat, amelyeket a Podravka elleni találkozón elkövettünk. Nagyon fontos volt, hogy a csapat minden egyes tagja hozzá tudott tenni ehhez a szép sikerhez, mely rengeteget segített nyári felkészülésünkben.
A Kohász Kupa eredményei
Csoportkör:
RK Lokomotiva Zagreb – Fehérvár KC 15-17 (8-10)
DKKA – DVSC-TVP 24-18 (12-6)
Fehérvár KC - Zvezda Zvenigorod 17-18 (8-7)
DVSC TVP - RK Podravka Vegeta 23-26 (15-14)
Zvezda Zvenigorod - RK Lokomotiva Zagreb 21-21 (10-10)
RK Podravka Vegeta – DKKA 23-25 (11-13)
Helyosztók:
5. helyért: DVSC-TVP – RK Lokomotiva Zagreb 22-32 (11-20)
3. helyért: RK Podravka Vegeta – Fehérvár KC 21-16 (9-8)
1. helyért: DKKA – Zvezda Zvenigorod 31-23 (15-10)
A Kohász Kupa végeredménye: 1. DKKA, 2. Zvezda Zvenigorod, 3. Podravka Vegeta, 4. Fehérvár KC, 5. Lokomotiva Zagreb, 6. DVSC-TVP.
Különdíjak:
Legjobb kapus: Triffa Ágnes (DKKA)
Legjobb játékos: Irina Antonova (Zvezda)
Gólkirálynő: Kristina Elez (Podravka)
További hírek
We begin the next season at home
2022. Jul. 05.This morning, the draw for the NB I for the 2022/2023 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of DKKA
Wéninger Alexa to be loaned out
2022. Jun. 14.Our net guard, who was performing well in the season, is spending the 2022/23 season at the newly promoted league rival.
Petra Horváth in DKKA
2022. Jun. 10.The left-back switches the jersey of Szombathely to the one of DKKA for the 2022/2023 season.
Serbian international arrives
2022. Jun. 07.Ana Tomkovic, who was previously in Kisvárda, will also join the adult team of our Academy for the 2022/2023 season.
EHF Cup winner goalie is back
2022. Jun. 03.After four years time the excellent goalkeeper can take on the jersey of Dunaújváros once again.