„ACÉL A SZÍV!”
A javítás reményében
Jó játékkal és győzelemmel halványítaná a Siófok elleni mérkőzés rossz emlékeit együttesünk, mely vasárnap este hat órától a Mosonmagyaróvár otthonában lép pályára az NB I-es bajnokság második fordulójában.
Nem pont úgy alakult csapatunk első bajnoki mérkőzése, ahogy azt az együttes tagjai és drukkerei remélték, ugyanis együttesünk hazai pályán, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szenvedett 26-24-es vereséget a Siófoktól. Ez annak ellenére is igen fájó volt, hogy tisztában voltunk a nyáron jelentősen megerősített Balaton-parti egylet képességeivel, s végül abszolút háromesélyes meccsen maradtak pont nélkül Ferlingék. Akik nem sokat bánkódhatnak a szerdai vereség miatt, mivel vasárnap este hat órától már újabb komoly feladat vár rájuk, méghozzá a szezont váci győzelemmel kezdő Mosonmagyaróvár otthonában. A mieink helyzetét nehezíti, hogy az első forduló előtt megsérült Rádl Tímea mellett Gera Szimonetta sem léphet pályára a hétvégén: a Kohász fiatal jobbátlövőjének a Siófok elleni mérkőzésen tört el a kézközépcsontja, s előreláthatólag három hónapig nem számíthat rá együttesünk.
Érthetően nehéz mérkőzésre számít vasárnap este Mátéfi Eszter vezetőedző, s mint azt egy rövid visszatekintő után érdeklődésünkre elárulta, csak akkor lehet esélyünk a remélt két pont megszerzésére, ha sikerül kijavítani a Siófok ellen elkövetett hibákat.
- Egyet aludva a szerdai mérkőzésre, ugyanabban látom a vereség okát, mint a lefújás után. Nagyon sok technikai hibát követtünk el, nem tudtunk jó százalékban élni az emberelőnyeinkkel sem, s ezt a Siófok könyörtelenül ki is használta. Túl sokáig azonban nem nyalogathatjuk a sebeinket, mert a hétvégén újabb nehéz találkozó vár ránk a Mosonmagyaróvár pályáján, főleg úgy, hogy vasárnapi ellenfelünk bravúros váci győzelemmel tudta elkezdeni a szezont. Sajnos Rádl Tímea mellett Gera Szimonettát is hosszú időre elveszítettük, s ez egyértelműen nehezíti a helyzetünket, ugyanakkor a csapatot profi játékosok alkotják, akiknek tudniuk kell kezelni a jelenlegi helyzetet. Csak akkor lehet esélyünk a győzelemre, ha visszaszorítjuk a technikai hibáink számát, de ismerve a csapat tagjait, biztos vagyok abban, hogy a vasárnapi összecsapásig, majd a találkozón is mindent el fognak követni azért, hogy sikerrel feledtessék a Siófok elleni hazai vereséget.
További hírek
We begin the next season at home
2022. Jul. 05.This morning, the draw for the NB I for the 2022/2023 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of DKKA
Wéninger Alexa to be loaned out
2022. Jun. 14.Our net guard, who was performing well in the season, is spending the 2022/23 season at the newly promoted league rival.
Petra Horváth in DKKA
2022. Jun. 10.The left-back switches the jersey of Szombathely to the one of DKKA for the 2022/2023 season.
Serbian international arrives
2022. Jun. 07.Ana Tomkovic, who was previously in Kisvárda, will also join the adult team of our Academy for the 2022/2023 season.
EHF Cup winner goalie is back
2022. Jun. 03.After four years time the excellent goalkeeper can take on the jersey of Dunaújváros once again.