„ACÉL A SZÍV!”
Csak a győzelem számít
Az idei bajnoki szezon harmadik mérkőzését játssza holnap este hat órától együttesünk, mely ezúttal a Debrecen csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, természetesen győzelmi céllal.
Szoros mérkőzésen, de legyőzte a Mosonmagyaróvár együttesét az elmúlt héten együttesünk, mely idegenben aratott 22-21-es sikerével szerezte meg első pontjait az idei bajnoki szezonban. Mátéfi Eszter tanítványai szombaton újra pályára lépnek, ráadásul ezúttal hazai pályán küzdhetnek meg a Debrecen együttesével a remélt győzelemért. A mérkőzést este hat órától rendezik a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s a csapat vezetői, valamint játékosai is nagyon remélik, hogy telt ház előtt, jó hangulatban vághatnak neki idei harmadik bajnoki találkozójuknak.
Melyen nem lehet más a mieink célja, mint a két pont megszerzése, s mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző érdeklődésünkre elárulta, egyértelműen a siker megszerzésének reményében vágnak neki a hétvégi összecsapásnak.
- Bár a Debrecen két vereséggel kezdte az idei szezont, egy pillanatig sem követhetjük el azt a hibát, hogy lebecsüljük őket, mert az keményen visszaüthet. Ellenfelünknek nagyon kellenek a pontok, s mivel jó képességű játékosok alkotják keretét, így biztos vagyok abban, hogy mindent el is fognak követni azért, hogy győzelemmel hagyják el a pályát. Ez az egyértelmű célunk azonban nekünk is, s bár küzdünk azért nehézségekkel, úgy gondolom, hogy hazai környezetben meg is kell szereznünk a bajnoki pontokat. Azt szeretném, ha a védőmunkánk és kapusteljesítményünk megmaradna az eddigi szinten, ám támadásban előrébb kell lépnünk az elmúlt mérkőzésekhez képest. Ilyen szempontból sem jött jól Gera Szimonetta súlyos sérülése, hiszen valamelyest át kell variálnunk a támadójátékunkat, ráadásul rajta kívül Mekler-Rádl Tímeára, valamint az elmúlt heti junior találkozón kéztörést szenvedő Hanusz Boglárkára sem számíthatunk. Ezzel együtt is szeretnénk a saját játékunkat játszani, s irányítani a szombati találkozót, melyen csak a győzelem számít, a két pont megszerzése lesz a legfontosabb.
További hírek
Returning home from Érd with points in the pocket
2021. Oct. 29.We had to fight hard for it, but we got the long-awaited victory!
Talented youngsters at our Sports Hall
2021. Oct. 26. #DKKA utánpótlásAlmost forty young handball players took part in our Academy’s “festive” selection day.
A huge fight
2021. Oct. 20.Adult ensemble of our Academy excelled for 45 minutes against the defending title holder, but Ferencváros with a better final part were able to win in the Dunaújváros Sports Hall.
No success this time
2021. Oct. 01.The match was open for almost fifty minutes, but in the end, Mosonmagyaróvár could enjoy the victory.