„ACÉL A SZÍV!”
Biztos győzelem a Debrecen ellen
Hozta a kötelező győzelmet együttesünk, mely már az első felvonásban tetemes előnyre tett szert, s kisebb hullámvölgyekkel is könnyed, 30-22-es sikert aratott a Debrecen elleni bajnoki találkozón a sportcsarnokban ma este.
Hazai pályán folytatta bajnoki szereplését ma este együttesünk, mely ezúttal a még pont nélkül álló Debrecent fogadta a sportcsarnokban.
Nem volt kérdés
A mieink számára kötelező érvényű volt a két bajnoki pont megszerzése, így Mátéfi Eszter alakulat ennek megfelelő elszántsággal vetette magát a küzdelembe, s gyakorlatilag állva hagyta ellenfelét az első percekben. A mieink védekezése ellen nem volt ellenszere a sokat hibázó debrecenieknek, ráadásul felállt fal ellen és gyors indításokból is rendre betaláltak Azariék, így a 8. percben, 6-0-s hazai előnynél már időt kellett kérnie a vendégek mesterének. A folytatásban valamelyest kiegyenlítettebb játékot láthattak a meccsre kilátogatók, s bár a Loki igyekezett felzárkózni, a Kohász gárdája biztosan tartotta a négy-hat gól különbséget (9-5). A durvának nem mondható mérkőzésen mindkét gárda több feleslegesnek tűnő kiállítást szedett össze, ám a játékrész hajrájában ismét meglépett együttesünk, mely kihagyott ziccerei ellenére is nagyon biztos, 15-8-as vezetéssel vonulhatott a pihenőre.
A térfélcserét követően nagy elánnal kezdtek a debreceniek, ám lendületük nem sokáig tartott, mert Takács Bianka és Vincze Melinda találatai után már 22-13-as hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Mátéfi Eszter sokat forgatta csapatát, s talán ez, valamint a fölényes vezetés egy kissé ki is zökkentette együttesünket addigi játékából, s ezt könnyű gólokkal tudta büntetni a továbbra is lelkesen küzdő vendég együttes, mely az 50. percre szinte megfelezte hátrányát (24-19). Az utolsó tíz percre azonban ismét összekapta magát együttesünk, melyben elsősorban Kamper Olívia villogott, aki átlövésből, valamint vonalról is egymás után szerezte góljait, s mivel a védekezés és a kapusteljesítmény is feljavult, így a Kohász végül nagyon sima, 30-22-es győzelmet aratott az NB I-es bajnokság harmadik fordulójában.
Mindennek örülünk
Érthetően boldog is volt a mérkőzést követően Mátéfi Eszter vezetőedző, aki a két szerzett pont mellett annak is örülhetett, hogy minden játékosának lehetőséget tudott adni az összecsapáson.
- Az első és legfontosabb célunkat elértük, vagyis megszereztük a remélt két pontot, s úgy gondolom, hogy a látottak alapján teljesen megérdemelten. Akadtak nehézségeink a mérkőzés előtt, hiszen Bulath Anita, Ferling Bernadett és Vincze Melinda is sérüléssel küzdve játszott, de szerencsére ma tudtuk őket is valamennyire tehermentesíteni, így külön öröm, hogy a mai meccsen pályára lépő összes játékos ki tudta venni részét a győzelemből.
DKKA – DVSC-TVP
30-22 (15-8)
DKKA: Triffa, Azari 3, Kamper 7, Ferling 1, Takács D. 1, Bulath 1, Vincze 5. Csere: Nagy É., Vig (kapusok), Berta 1, Sánta 1, Ács 1, Takács B. 4, Hosszu 4, Ferenczy F. 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
A Slovenian right-back arrives
2021. May. 20.Dominika Mrmolja from Slovenian ŽRK Mlinotest Ajdoviščina is coming to our Academy's adult team for the 2021/2022 season.
We strengthened our team with a young goalscorer
2021. May. 19.Johanna Farkas, a 19-year-old goalscorer from Győr who was on loan at Balatonboglár this year, will also strengthen the adult team of our academy in the 2021/2022 season.
Home games with supporters!
2021. May. 18.Announcement in regard to the admission to DKKA's home matches.
Czech international left-back arrives
2021. May. 18.Jana Šustková will also join the adult team of our academy in the 2021/2022 season.
Both legs won by DKKA
2021. May. 17.The adult team of our academy reached the final of the League Cup with a double victory, as they succeeded the second match of the semi-finals in the home of Vasas SC.