„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Itt is magas célokért küzdeni

2014. Sep. 25.
  • Facebook

Az elmúlt napok megpróbáltatásai után komoly tervekkel, egy új, de számára egyáltalán nem ismeretlen közegben kíván minél jobb teljesítményt nyújtani a pályán Triscsuk Krisztina, aki ma délelőtt írta alá szezon végéig szóló szerződését együttesünkkel.

Mint arról délelőtt már beszámoltunk, csapatunknál folytatja pályafutását Triscsuk Krisztina, aki ma írta alá szezon végéig szóló szerződését a DKKA klubvezetésével. Ahogy az várható is volt, a 29 éves játékos azonnal be is kapcsolódott együttesünk felkészülésébe, a délutáni videózáson, valamint közös gyakorláson már ott volt új társai között.
Első edzése előtt természetesen kíváncsiak voltunk a Kohász-család új tagjára, s Krisztina személyében egy rendkívül lelkes, profi játékost ismerhettünk meg, akit kezdésként arra kértünk, árulja el, hogy miért választotta kérői közül a Kohász együttesét.
- Sok szempontot kellett mérlegelnem, de viszonylag hamar eldöntöttem, hogy Dunaújvárosban folytatom a játékot, bár több "kérőm" volt itthonról, valamint külföldről is. A hazai rendezésű Európa-bajnokság miatt mindenképpen szerettem volna Németh András szövetségi kapitány szemei előtt maradni, ezért kézenfekvő volt, hogy nem igazolok most külföldre. S, hogy miért Dunaújváros? A csapat belső egysége, az itt folyó komoly szakmai munka, Mátéfi Eszter és Radulovics Bojana személye mind olyan garancia számomra, ami nagyon sokat segített abban, hogy a Kohász csapatához szerződjek, ráadásul több volt csapattársam is itt játszik, s nagyon sok játékost jól ismerek korábbi klubjaimból, vagy éppen a válogatottból.
Mint azt a 29 éves válogatott játékos elárulta, igyekszik túllépni az elmúlt napok megpróbáltatásain, úgy érzi nem lesz gondja a Kohász játékstílusának megtanulásával, s minden erejével azon lesz, hogy idén is nagyon komoly eredményekért küzdjön együttesünkkel.
- Nem tagadom, az elmúlt pár nap rettentően megviselt lelkileg, de sok segítséget kaptam a páromtól, ismerőseimtől, itthonról és külföldről egyaránt. Szerencsére Dunaújvárosban is nagyon jól fogadtak a társak és a vezetők, s az itt eddig eltöltött pár óra alatt is annyi szeretet kaptam tőlük, amennyit el sem tudtam képzelni. Ezek után nem is lehet más feladatom, csak az, hogy ezt jó játékkal háláljam meg. Mindig is szerettem magas célokért küzdeni, s biztos vagyok abban, hogy a Kohász idén is jó eredményeket ér majd el, melyhez én is kiugró teljesítménnyel szeretnék hozzájárulni. Ismerem a csapat játékát, tavaly is sokszor tapasztalhattam ellenfélként, ezért úgy vélem, hogy nem lesz gondom a dunaújvárosi stílus elsajátításával, s ha Mátéfi Eszter úgy dönt, hogy számít holnap a játékomra, úgy a parkettát is fel fogom szedni a győzelemért.

További hírek

Csapó Kyra has joined Metz

Csapó Kyra has joined Metz

2017. Oct. 28.

Our young goalkeeper who were trained here at the Academy will play the rest of the season in France at the team of Metz that has not lost so far any points neither in the league nor in the Champions League this season.

DKKA travels to Copenhagen in November

DKKA travels to Copenhagen in November

2017. Oct. 24.

The Danish team Koebenhavn Haandbold will be our oppontent in the next round of EHF Cup.

DKKA is in the 3rd round of EHF Cup

DKKA is in the 3rd round of EHF Cup

2017. Oct. 22.

Unfortunately the adult team of Kohész lost by two goals in Romania, still considering both matches our qualification to the next round was not in danger.

Victorious first leg

Victorious first leg

2017. Oct. 14.

Although being one goal down at halftime, with a confident performance in the second half Kohász won by seven goals against CSM Roman in the EHF Cup.

Only a draw against MTK

Only a draw against MTK

2017. Oct. 07.

In the capital city today our girls did not perform well, had lots of ups and downs during the game and they could not get both of the points.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat