„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Szép, biztos diadal

2014. Sep. 26.
  • Facebook

Az elején még döcögött a szekér, de a végére kiváló védekezésének és biztos támadás-befejezésének hála meggyőző, 27-20 arányú győzelmet aratott csapatunk a Vác ellen a női kézilabda bajnokság mai játéknapján a sportcsarnokban. Szép volt, csajok, így tovább!

A Vác elleni hazai találkozóval folytatta bajnoki szereplését ma este csapatunk, melyben természetesen ott volt a tegnap igazolt Triscsuk Krisztina is, igaz a mérkőzés elején még nem a kezdőben, hanem a padról figyelhette társait.

Remek védekezés – biztos győzelem

Akik nem kezdték túl jól a találkozót, hiszen hiába szerezték meg kétszer is a vezetést, a 7. és a 14. perc között egyszer sem tudtak kapuba találni, s ezt sorozatban lőtt négy góllal büntette a jól védekező váci egylet, mely el is húzott együttesünktől három találattal (3-6). Mátéfi Eszter időkérése után védekezést váltott a Kohász, s a nyitottabb formáció remekül bevált a mieinknél, akik egymás után szerezték meg a labdákat ellenfelüktől, s Azari, Bulath, valamint Vincze találataival a 20. percre ki is egyenlítettek (7-7). Azonnal jött is a vendégek időkérése, de a váciak továbbra sem tudtak mit kezdeni a Kohász remek védekezésével, s lerohanásaival, így a mieink nem csak átvették a vezetést, hanem könnyedén növelni is tudták előnyüket, s végül háromgólos fórral vonulhattak a félidei pihenőre (12-9).
A második felvonás első találatát ugyan a vendégek szerezték, ám ennél több örömük nem nagyon akadt az első tíz percben, mert a továbbra is jól védekező Mátéfi-csapat esélyt sem adott számukra a szoros eredmény elérésére. A jó hátsó alakzat mögött Triffa is kiválóan teljesített, s ekkor felállt fal ellen is szépen játszott a Kohász, így Konkoly Csabának már a 40. percben időt kellett kérnie, mert eldőlni látszott a találkozó (17-11). A rövid pauzát követően sajnos a mieinken volt a hibázás sora, s mivel a váciak két és fél perc alatt feljöttek négy gólra, Mátéfi Eszternek is magához kellett hívnia tanítványait (18-14). Ezt követően szerencsére minden visszaállt a korábbi kerékvágásba, így ismét nőni kezdett a két gárda közti különbség. a mérkőzés hajrája már semmi izgalmat nem tartogatott, ám a hazai drukkerek legnagyobb örömére az utolsó percekben már emberhátrányban is látványos megoldásokkal szórakoztatta drukkereit a Kohász, mely végül 27-20-as győzelmet aratott.

Megérdemelt siker

A mérkőzés után érthetően boldog volt Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki elsősorban csapata kiváló védekezésének tulajdonította a szép sikert.
- Tudtuk, hogy nagyon küzdelmes mérkőzés vár ránk, s nem is csalódtunk, mert igen komoly munkát kellett végeznünk ahhoz, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát. A mérkőzés nagyobbik részében kiválóan védekeztünk, ezt a kapott góljaink száma is bizonyítja, így gondolom, hogy ez volt a csapat igazi arca, s természetesen gratulálok a lányoknak a megérdemelt győzelemhez.

DKKA – Ipress Center-Vác
27-20
(12-9)
DKKA: Vig, Azari 4, Kamper 1, Ferling 3, Takács D. 3, Bulath 5, Vincze 6. Csere: Triffa (kapus), Triscsuk 3, Hosszu 2, Berta, Takács B. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Never a worse start of the season than this!

Never a worse start of the season than this!

2020. Jul. 05.
Our adult team and the professional staff took part in a three-day team building in Bogács. Attila Vágó, head coach, was asked to evaluate the experiences of the first days.
 
We could welcome an old-new player

We could welcome an old-new player

2020. Jul. 01.

"A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.

We begin our season against Szombathelyi KKA

We begin our season against Szombathelyi KKA

2020. Jun. 19.

This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.

The future belongs to our Academists

The future belongs to our Academists

2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlás

Following successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.

Addicted to handball and adrenaline

Addicted to handball and adrenaline

2020. Jun. 15.

The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat