„ACÉL A SZÍV!”
Tesztsiker a Fehérvár ellen
Tízgólos, 30-20 arányú sikerrel zárta a Fehérvár KC elleni edzőmérkőzést ma délután együttesünk, mely a találkozó elején magához ragadta a vezetést, s azt fokozatosan növelve aratott biztos győzelmet a mieinkhez hasonlóan tartalékos fehérváriak ellen.
A bajnoki szünetben sem pihen csapatunk, mely ma délután a Fehérvár KC gárdáját fogadta a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A két csapat ezúttal edzőmérkőzésen mérte össze egymással erejét, de meglehetősen felforgatott felállásban, hiszen a mieinktől, illetve a fehérváriaktól is hiányoztak a válogatott játékosok sőt, a vendégek helyzetét több sérülés is nehezítette, így Bakó Botond vezetőedző egy alaposan megfiatalított formációt küldött pályára.
Ez meg is látszott az eredmény alakulásán, mivel a Kohász gárdája Ferling találataival ragadta magához a vezetést, s ugyan a fehérváriak igyekeztek szorosan a mieink nyomában loholni, nem nagyon adott esélyt számukra együttesünk, mely a kissé kapkodó játékot hozó első felvonásban szinte végig tartotta két-háromfás előnyét. A játékrész hajrájában kicsit pontosabbá vált a Mátéfi-csapat, így a szünetre 15-11-es előnnyel vonulhattak Azariék. A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe, mindkét vezetőedző sok cserével igyekezett frissíteni csapatán, de a második felvonás utolsó negyed órája már egyértelműen a mieinkről szólt, akik sorozatban szerzett találataiknak köszönhetően végül 30-20-ra nyerték a barátságos hangulatú összecsapást
DKKA – Fehérvár KC
30-20 (15-11)
A DKKA gólszerzői: Ferling 7, Hosszu 6, Takács D. 5, Kamper 3, Takács B. 3, Azari 2, Rádl 1, Vincze 1, Berta 1, Khouiled 1.
További hírek
This time we won!
2017. Aug. 16.Our team scored two more goals than its opponent and won the match with a final a score 35-33!
A calm win at the arena
2017. Aug. 10.Our team has won easily against its second league opponent, Szeged KKSE during today's pre-season friendly.
Teener and youth tournaments
2017. Aug. 09. #DKKA utánpótlásDunaújvárosi Kohász Handball Academy is organizing youth tournaments this week on Thursday and Friday. All the kind supporters are welcome.
The schedule of the pre-season is ready
2017. Jul. 19.The adult team of DKKA will play several matches until the start of the season
We got our opponent in EHF Cup
2017. Jul. 18.Bosnian HZRK Grude or Romanian CSM Roman will be our opponent in the second round of the international competition.