„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A maximum kell

2014. Oct. 31.
  • Facebook

Újabb rangadó vár ma este hat órától együttesünkre, mely a Ferencváros csapatával méri össze erejét a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A remélhetőleg telt házas összecsapás nagy csatát ígér, melyre a fővárosiak és a mieink is nagyon keményen készülnek.

Az ősz egyik legjobban várt mérkőzése előtt áll csapatunk, mely ma este hat órától a Ferencváros együttesét látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Együttesünk igen jó formában várja az összecsapást a fővárosi zöld-fehérek ellen, mely az elmúlt két évben nem tudott győztesen távozni Dunaújvárosból az alapszakaszban. A Fradi eddigi hét mérkőzéséből hatot megnyert, s csak a siófok elleni hazai találkozón ért el döntetlent, így a bajnoki tabella második helyét foglalják el Elek Gábor tanítványai, akik nagyon készülnek a dunaújvárosi összecsapásra.
Hasonlóan elszántan várják azonban a mai csatát a mieink is, akiket érthetően feldobott az Érden aratott magabiztos győzelem, s bár Mátéfi Eszter vezetőedző továbbra sem a Kohász gárdáját tartja a meccs egyértelmű esélyesének, természetesen bízik abban, hogy ismét képesek lesznek egy szép eredmény elérésére.
- Nehéz mérkőzés előtt állunk, hiszen az FTC remek közösséget, jó csapatot alkot, mely biztosan nagyon motiváltan érkezik majd Dunaújvárosba, hiszen az elmúlt két évben nem tudtak legyőzni minket itthon az alapszakaszban. Mi igyekezetünk a lehető legjobban felkészülni, edzéseink szerencsére jó hangulatban teltek, amihez nyilván hozzájárult az utóbbi időben nyújtott jó játékunk, s az Érden aratott szép győzelmünk is. Nagyon fontos lesz a mieink találkozón, hogy melyik csapat tudja jobban ráerőltetni akaratát a másikra. A Ferencváros nagyon jól védekezik, s nekünk is ez az egyik erősségünk, így biztos hatalmas csata lesz majd minden egyes gólért. Az érdi mérkőzésen sikerült véghezvinnünk, amit elterveztünk, türelmesen, nagyon fegyelmezetten játszottunk, s most is csak akkor lehet esélyünk egy szép eredmény elérésre, ha ott folytatjuk, ahol a legutóbbi mérkőzésen abbahagytuk.

További hírek

Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!

Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!

2017. Nov. 19.

Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.

According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

2017. Nov. 19.

According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

Danish triumph at the arena today

Danish triumph at the arena today

2017. Nov. 18.

After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.

Only one goal down

Only one goal down

2017. Nov. 11.

A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.

As we have expected it!

As we have expected it!

2017. Nov. 08.

During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat