„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Itthon folytatjuk

2015. Jan. 08.
  • Facebook

A kilencedik helyen álló Mosonmagyaróvár csapatát látja vendégül szombaton együttesünk, mely a két pont megszerzésének reményében lép pályára vetélytársa ellen.

Remek győzelmet aratott a legutóbbi bajnoki fordulóban csapatunk, mely 21-20-as sikernek örülhetett a Siófok otthonában. Mátéfi Eszter tanítványaira a hétvégén újabb feladat vár: szombaton este hat órától a Mosonmagyaróvár együttese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. A találkozó esélyeseinek egyértelműen a mieink számítanak, hiszen Ferlingék jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán, míg az ellenfél a kilencedik, ráadásul a két gárda őszi, mosonszolnoki összecsapásán is a Kohász diadalmaskodott 22-21 arányban.
Együttesünk vezetőedzője azonban nem a múlttal, hanem a közeljövővel foglalkozik, s mint azt Mátéfi Eszter elárulta, a legfontosabb feladatuk a két pont megszerzése lesz, melyhez rá kell erőltetniük akaratukat hétvégi vetélytársukra.
- Nagyon bízom abban, hogy a Siófokon aratott szép győzelem megfelelő hitet és önbizalmat ad az előttünk álló mérkőzések sikeres teljesítéséhez, melynek első állomása a szombat este hat órakor kezdődő Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés lesz. Melyen az első és legfontosabb célunk a két pont megszerzése lesz, hiszen a siófoki bravúr csak akkor ér valamit, ha az elvárhat győzelmeket is megszerezzük, s úgy vélem, hogy ezúttal elvárás velünk szemben az, hogy sikerrel hagyjuk majd el a pályát. Oda kell azonban figyelnünk, nem szabad, hogy lebecsüljük ellenfelünket, mely egy fiatal, rohanós csapatot alkot, mely keményen védekezik, s játékát a jó értelemben vett gátlástalanság is jellemzi, amit az őszi mérkőzésen is megtapasztalhattunk. A célunk az, hogy rákényszerítsük akaratunkat ellenfelünkre, ám a győzelemhez nem csak erre, hanem kemény védekezésre, átgondolt, taktikus támadójátékra is szükség lesz, az elmaradhatatlan jó kapusteljesítmény mellett persze. Vig Vivien még lábadozik térdműtétjéből, s csak hétfőtől állhat edzésen is kapuba, míg Berta Nikolett három-négy hétre kiesett, mert a lövőkezében eltört egy csont, így rájuk nem számíthatunk a hétvégi összecsapáson.

További hírek

Never a worse start of the season than this!

Never a worse start of the season than this!

2020. Jul. 05.
Our adult team and the professional staff took part in a three-day team building in Bogács. Attila Vágó, head coach, was asked to evaluate the experiences of the first days.
 
We could welcome an old-new player

We could welcome an old-new player

2020. Jul. 01.

"A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.

We begin our season against Szombathelyi KKA

We begin our season against Szombathelyi KKA

2020. Jun. 19.

This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.

The future belongs to our Academists

The future belongs to our Academists

2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlás

Following successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.

Addicted to handball and adrenaline

Addicted to handball and adrenaline

2020. Jun. 15.

The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat