„ACÉL A SZÍV!”
Szép sikerrel emlékeztünk
Kiélezett, szoros első félidő után nyolc perc remeklés, majd kis visszaesés, de így is biztos győzelem: 25-20-ra nyerte a Fehérvár KC elleni megyei rangadót együttesünk ma este a sportcsarnokban.
A Fehérvár KC elleni megyei rangadóval folytatta a bajnokság küzdelmeit ma este csapatunk. A találkozó előtt azonban egy szomorú eseményre gyűltek össze a két együttes vezetői, valamint a szurkolók: a tíz évvel ezelőtt elhunyt Kulcsár Anita emléke előtt hajtottak főt a jelenlévők. A megemlékezésen Szemenyei István, a DKKA ügyvezetője tolmácsolta megható gondolatait, majd ezt követően helyezhették a résztvevők virágaikat, melyeket együttesünk képviselői holnap visznek el a győri Nádorvárosi temetőbe, Kulcsár Anita végső nyughelyére.
Előny itt – jó hajrával
A találkozó előtt egyperces gyászszünettel adóztak Anita emléke előtt a csapatok, majd elkezdődhetett a megyei rangadó, melynek a mieink vágtak neki nagyobb elánnal, s bár első gólt a vendégek szerezték, négy minutum elteltével már 3-1-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. A folytatásra azonban felpörgött a vendégcsapat is, mely kétszer is egalizálni tudott sőt, két elrontott hazai támadást követően a vezetést is megszerezte ellenfelünk (5-6).
Szerencsére gyorsan rendezte sorait a DKKA, melyben Triffa Ágnes remekelt, s bravúrjait követően előbb Triscsuk, majd Azari szerzett szépségdíjas találatokat, így a 20. percben időt kellett kérnie Bakó Botondnak (8-7). A félidőből hátralévő idő a kapusok remeklését hozta, hiszen Triffa mellett Kiss Éva is több védéssel segítette együttesét, ezért is volt meglepő, hogy a vendégek edzője a hajrában kapuscserére szánta el magát. ez sem segített azonban a fehérváriaknak, mert a hajrában Bulath és Triscsuk is betalált, így a félidei szünetre 12-10-es előnnyel vonulhatott együttesünk.
Végül biztos győzelem
Nagy csatára volt kilátás a második felvonásban is, ám mégis úgy tűnt, hogy a Kohász gárdája hét perc alatt eldönti a találkozót. A Mátéfi-csapat szenzációsan kezdett a térfélcsere után, s a fehérváriak labdavesztéseiből egymás után lőtte könnyű góljait, így Bakó Botond nyolc perc alatt kétszer is időkéréssel próbált rendet rakni tanítványai fejében (18-10). Ez olyannyira sikerült is, hogy a következő tizenkét percben egyetlen egy gólt sem kapott a fehérvári alakulat, mely sorozatban öt szerzett góllal csökkentette hátrányát, így a véghajrá bőven ígért még izgalmakat (18-15).
A mieink kínosan hosszú gólcsendjét Ferling Bernadett törte meg, aki annyira belelendült, hogy gyorsan meglőtte a Kohász huszadik és huszonegyedik találatát is, ismét megnyugtatva ezzel a hazai drukkereket (21-16). A remekül küzdő fehérvári egylet azonban ekkor sem adta fel a küzdelmet, s egy emberelőnynek köszönhetően feljött kettő gólra, ám Takács Dusmáta létszámhátrányban szerzett találata végleg eldöntötte az összecsapást (23-20). Az utolsó percben Bulath Anita büntetőből, míg Ferling Bernadett egy labdaszerzés utáni lerohanásból volt még eredményes, kialakítva ezzel a 25-20-as végeredményt.
Csapatsiker
Érthetően elégedett volt tanítványai teljesítményével Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki azt kapta a találkozótól, amit előzetesen várt, ám csapata kiválóan küzdött, s megérdemelten tartotta itthon a pontokat.
- Azt kaptuk, amire előzetesen számítottunk, egy kemény, de sportszerű rangadót, egy remekül felkészített Székesfehérvár ellen. Igazi csapatmunka volt a mai győzelmünk, melyért rengeteget dolgoztunk, s a második félidő elején nyújtott remek játékunkkal olyan alapot tudtunk teremteni a győzelemhez, melyre végül sikerrel is építkeztünk. A csapat minden egyes tagja hozzátette a magáét a sikerhez, s külön öröm, hogy telt ház előtt, egy remek hangulatú mérkőzésen, méltőképpen tudtunk emlékezni Kulcsár Anitára.
DKKA – Fehérvár KC
25-20 (12-10)
DKKA: Triffa, Azari 2, Triscsuk 6, Ferling 5, Takács D. 2, Bulath 7, Vincze 2. Csere: Nagy É. (kapus), Khouiled, Takács B. 1, Mekler–Rádl, Hosszú, Gera. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Csapó Kyra has joined Metz
2017. Oct. 28.Our young goalkeeper who were trained here at the Academy will play the rest of the season in France at the team of Metz that has not lost so far any points neither in the league nor in the Champions League this season.
DKKA travels to Copenhagen in November
2017. Oct. 24.The Danish team Koebenhavn Haandbold will be our oppontent in the next round of EHF Cup.
DKKA is in the 3rd round of EHF Cup
2017. Oct. 22.Unfortunately the adult team of Kohész lost by two goals in Romania, still considering both matches our qualification to the next round was not in danger.
Victorious first leg
2017. Oct. 14.Although being one goal down at halftime, with a confident performance in the second half Kohász won by seven goals against CSM Roman in the EHF Cup.
Only a draw against MTK
2017. Oct. 07.In the capital city today our girls did not perform well, had lots of ups and downs during the game and they could not get both of the points.