„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Becsülettel küzdeni

2015. Feb. 13.
  • Facebook

Kemény csata vár kézilabdázóinkra a Rosztov elleni EHF Kupa visszavágón, ám együttesünk a bravúr reményében várja a szombati meccset.

Kilencgólos hátrányból várja a szombati, Rosztov Don elleni EHF Kupa nyolcaddöntő visszavágóját együttesünk. Finoman szólva sincsenek tehát könnyű helyzetben Ferlingék az este hat órakor kezdődő mérkőzés előtt, hiszen az ellenfél remek csapatot alkot: a hét válogatott játékost felvonultató rosztoviak erősek, magasak, gyorsak, s ezt az első meccsen be is bizonyították.

Mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző még kedden elmondta, számunkra egyetlen lehetőség maradt, mindent fel kell tenni egy lapra a szombati visszavágón, kijátszani magunkból a maximumot, s majd kiderül, hogy ez mire lesz elég. A Kohász szakvezetőjének véleménye mára sem változott, s mint azt érdeklődésünkre elárulta, mindent el fognak követni azért, hogy emelt fővel hagyhassák el a pályát.
- Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a kilencgólos hátrány tetemesnek tűnik, mégsem mondtunk le arról, hogy továbbjussunk. Ellenfelünk nagyon erős csapat, s ezt a saját bőrünkön éreztük az elmúlt héten, de kielemeztük a hibáinkat, s a visszavágón szeretnénk lényegesen jobb teljesítményt nyújtani, mint Rosztovban. Én elsősorban azt várom, hogy minden pályára lépő játékos tudása legjavát nyújtsa szombaton, s bármi is lesz a mérkőzés végeredménye, emelt fővel jöhessünk le a pályáról. Amennyiben nyerünk és továbbjutunk, az hatalmas bravúr lenne, ellenkező esetben gratulálunk ellenfelünknek. A legfontosabb azonban az, hogy hatvan percen keresztül becsülettel, fegyelmezetten teljesítsünk, mert csak úgy lesz esélyünk a sikerre.

Hasonló reményekkel és hozzáállással várja a szombati találkozót a Kohász jobbszélsője, Azari Fruzsina is, aki a rosztovi odavágón együttesünk legeredményesebb játékosa volt öt szerzett találattal.
- A kilenc gól az nem kevés, de szó sincs arról, hogy eleve feltartott kezekkel lépnénk pályára a visszavágón. Ezúttal ellenfelünk utazik rengeteget, s bár valószínűleg ők sem lesznek olyan frissek, mint hazai környezetben, nekünk csak saját magunkkal kell foglalkoznunk. A héten természetesen kielemeztük a hibáinkat, s nem mondok túl nagy újdonságot azzal, hogy a játék minden elemében javulnunk kell ahhoz, hogy továbbjussunk. Mert a célunk egyértelműen ez, nem lennénk sportemberek, ha ne próbálnánk meg kihozni magunkból a maximumot. Nagyon bízunk abban, hogy sokan kilátogatnak a találkozóra, hogy remek szurkolóink ezúttal is mellettünk lesznek, s ugyan a kilencgólos hátrány behozása egy ilyen jó csapat ellen nagyon nehéz feladatnak ígérkezik, mi mindent el fogunk követni a továbbjutás kiharcolásáért.

Az EHF Kupa nyolcaddöntőjének visszavágójáról a cunder.hu oldalon láthatnak élő videóközvetítést azok, akik nem tudnak kilátogatni szombaton este a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.

További hírek

Calm victory in Budaörs

Calm victory in Budaörs

2018. Feb. 15.

The team of Dunaújváros played well in attack and won their away match comfortably with 9 goals.

A Nice win next door

A Nice win next door

2018. Feb. 03.

On the clash of the two regional rivals DKKA managed to win the away match by one goal.

Anita Bulath's return on a winning match

Anita Bulath's return on a winning match

2018. Jan. 13.

In the first half the team-play did not look well and yet being level with the opponent at halftime, the second part of the match was excellent. We gained a comfortable 11-goal victory at the end against Kecskemét.

According to the odds

According to the odds

2017. Dec. 30.

Our team was beaten with seven goals 30-23 by the league leader, Ferencváros today.

Christmas spirit

Christmas spirit

2017. Dec. 04.

The members of DKKA's first team found a way again to help others.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat