„ACÉL A SZÍV!”
Búcsú a kupától
Kettős vereséggel búcsúzott az EHF Kupától csapatunk, mely hazai pályán sem tudta legyőzni a Rosztov Don gárdáját. A továbbjutásra nem volt esély, a győzelemre igen, de hiába küzdött jól, túl sokat hibázott együttesünk, így végül 28-29-es vereséget szenvedett.
Nehéz helyzetben, kilencgólos hátrányból várta a Rosztov Don elleni EHF Kupa nyolcaddöntő dunaújvárosi visszavágóját csapatunk. Mátéfi Eszter vezetőedző a találkozó előtt azt várta tanítványaitól, hogy adjanak ki magukból mindent, s bármi is lesz a meccs, illetve a párharc végeredménye, emelt fővel tudjanak lejönni a pályáról. Ez végül megvalósult, de sajnos a küzdés végül nem ért győzelmet. Lássuk, hogy miért.
Futás utánuk
Azt már az összecsapás előtt tudtuk, hogy a Rosztov egy nagyon jó csapat, s ezt sajnos rögtön kezdés után bizonyította is az orosz bajnokság listavezetője, mely gyorsan támadott, keményen védekezett, így az első öt perc végén már 3-1-es vendégelőnyt mutatott a Dunaújvárosi Sportcsarnok vadonatúj eredményjelzője. Bulath sikeres hetese ekkor még felhozta egyre a Kohászt, ám a következő öt perc egyértelműen a vendégek elképzelései szerint alakult, köszönhetően leginkább annak, hogy sorozatban szóra el a labdákat együttesünk, s ezt Ilina büntette újabb gólokkal, így 11. percben már összesítésben tizenkét gól volt a mieink hátránya (3-6).
Ekkor viszont összeszedte magát Mátéfi Eszter csapata, mert Triffa több védést is bemutatott, míg az ellenfél kapuja előtt Ferling és Bulath volt pontos, így a játékrész derekára utolérte ellenfelét a DKKA (6-6). A vezetést azonban nem sikerült átvenni, mert két újabb eladott labdával száguldhatott a szélvészgyors orosz csapat, s jöhetett az első hazai időkérés (6-8). Ezt követően is sokat hibázott együttesünk, mely egymás után három gyors indítást ajándékozott ellenfele kezébe, de így is sikerült egalizálni, mert a védekezés azért működött, míg Bulath kíméletlenül értékesítette a megítélt heteseket (11-11). A szünetre azonban mégis a vendégek vonulhattak kétfás előnnyel, mert a játékrész hajrájában pontosabbak voltak a továbbra is sok labdát eladó Kohásznál, így a félidő végén 14-16-os Rosztov-előny miatt szomorkodhattunk.
Kár a hibákért
Amennyiben volt is valakinek halvány reménye arra, hogy valami csoda folytán innen is továbbjut együttesünk, az a második felvonás elején végleg lemondhatott erről, mert a Rosztov nagyon határozottan állt bele a második felvonás elejébe, s egymás után szerzett három találatával gyakorlatilag eldöntött minden nyitott kérdést (14-19). A továbbjutásról ekkor már lemondhattunk, ám a győzelemért még küzdenie kellett a Kohásznak, s játékosaink becsületére legyen mondva, hogy amit lehetett, megtettek azért, hogy legalább hazai pályán legyőzzék ellenfelüket.
A küzdésre semmi panasza nem lehetett a hazai drukkereknek, ám a rengeteg eladott labda miatt sokan bosszankodtak a lelátón is, mert hiába védekeztünk ki komoly munkával egy-egy orosz támadást, ha cserébe pár másodperc alatt vissza is adtuk az ellenfélnek a játékszert (20-24). A játékrész derekán azonban újra magára talált együttesünk, sorozatban három gólt lőtt, s újra teljesen nyílt lett a meccs (23-24). Egészen az oroszok időkéréséig, mert a rövid pauzát követően a vendégek is produkáltak egy 3-0-s periódust, amivel eldöntötték a mérkőzést is (23-27). Ennek ellenére becsülettel küzdött a Kohász, s az utolsó pillanatokban sikerült is felzárkóznia egy találatra, de a sok eladott labda megpecsételte sorsát, így végül kettős vereséggel búcsúzott a nemzetközi kupasorozattól (28-29).
Mestermérleg
Érthetően csalódott volt a találkozó után Mátéfi Eszter vezetőedző, aki elismerte, hogy a jobb csapat jutott tovább, ám amiatt igen szomorú volt, hogy nem sikerült legalább a hazai mérkőzést megnyernie együttesének.
- Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk legalább a párharc dunaújvárosi mérkőzését megnyerni. el kell ismerni, hogy a jobb csapat jutott tovább, teljesen megérdemelten, ugyanakkor ma volt esélyünk arra, hogy legalább a visszavágót megnyerjük, de nagyon sok volt az eladott labdánk, elsősorban ezért nem tudtunk legalább sikerrel búcsúzni az EHF Kupától.
DKKA – Rosztov Don
28-29 (14-16)
DKKA: Triffa, Ferling 6, Triscsuk 3, Takács B. 4, Vincze, Rádl, Azari 3. Csere: Víg, Nagy (kapusok), Bulath 6 (5), Kamper, Berta 1, Takács D., Gera 2, Hosszu 2, Ferenczy 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
Rosztov Don: Gabisova, Mangarova 6, Punko 1, Ilina 6, Szlivinszkaja 2, Bulatovics 1, Bobrovnyikova 5. Csere: Barjaktarovics, Szkladcsikova (kapusok), Artamonova 3, Peredery 1, Petrova 1, Szvitanko, Sztyepanova, Avdekova, Borscsenko 3. Vezetőedző: Jan Leslie.
További hírek
Csapó Kyra has joined Metz
2017. Oct. 28.Our young goalkeeper who were trained here at the Academy will play the rest of the season in France at the team of Metz that has not lost so far any points neither in the league nor in the Champions League this season.
DKKA travels to Copenhagen in November
2017. Oct. 24.The Danish team Koebenhavn Haandbold will be our oppontent in the next round of EHF Cup.
DKKA is in the 3rd round of EHF Cup
2017. Oct. 22.Unfortunately the adult team of Kohész lost by two goals in Romania, still considering both matches our qualification to the next round was not in danger.
Victorious first leg
2017. Oct. 14.Although being one goal down at halftime, with a confident performance in the second half Kohász won by seven goals against CSM Roman in the EHF Cup.
Only a draw against MTK
2017. Oct. 07.In the capital city today our girls did not perform well, had lots of ups and downs during the game and they could not get both of the points.