„ACÉL A SZÍV!”
Pontosabb játékban bízva
A jobb csapat jutott tovább a Rosztov és a DKKA kupapárharcából, ám együttesünk már a szerdai, Ferencváros elleni bajnokira készül. Javulni azonban lehet és kell is a fővárosiak elleni mérkőzés előtt, árulta el érdeklődésünkre Mátéfi Eszter vezetőedző.
Mint ismeretes, kettős vereséggel búcsúzott az EHF Kupától együttesünk: a Rosztovban elszenvedett 28-19-es vereséget követően hazai környezetben sem bírt az orosz bajnoki listavezetővel, mely 29-28-ra legyőzte Mátéfi Eszter tanítványait a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A szombati találkozót követően Mátéfi Eszter elismerte, hogy a jobb csapat jutott tovább, s ezt a véleményét akkor is tartotta, mikor Kohász hétfő délutáni edzése előtt arra kértük, hogy értékelje a szombati találkozót.
- Tanulságos két mérkőzésen vagyunk túl a Rosztov ellen, mely végül az jobb játékerőt képviselő csapat továbbjutását hozta. Nagyon szerettünk volna nyerni legalább a hazai találkozón, s az akarással nem is volt problémánk, hiszen mindenki nagyon igyekezett, de a tizenhat elkövetett technikai hiba megpecsételte a sorsunkat. Egy ilyen erős csapat ellen ezt nem engedhetjük meg magunknak, mert, ahogy az látszott szombaton, az ellenfél könyörtelenül kihasználta az ezekből adódó lehetőségeit. Próbáltuk gyorsítani a játékot, de az ebből adódó pontatlanságokat nem bírtuk el, több könnyű labdát adtunk ellenfelünk kezébe, így nagy sajnálatunkra nem tudtuk megnyerni a visszavágót.
Búslakodásra azonban nincs idő, mert rettentően kemény napok elé néznek kézilabdázóink, akik szerdán a Ferencváros elleni fővárosi bajnokin, szombaton a Győr elleni hazai találkozón lépnek pályára, majd jövő hét szerdán újra a fővárosi zöld-fehérekhez látogatnak Ferlingék, ezúttal már a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Tisztában van a feladatok nehézségével Mátéfi Eszter is, aki egyelőre csak a szerdai bajnokiig tekint előre, s mint azt érdeklődésünkre elárulta, a jó eredmény eléréséhez a játék minden elemében többet kell nyújtania tanítványainak, mint tették azt szombaton.
- Ma még elemzünk, megbeszéljük a történteket, aztán már gőzerővel készülünk a Ferencváros elleni szerdai bajnoki mérkőzésre, mely szintén nagyon nehéznek ígérkezik. ezen a találkozón igyekszek majd minden játékosnak lehetőséget adni, muszáj lesz forgatnunk a csapatot ahhoz, hogy bírjuk erővel az újabb kemény hatvan percet. Nem mi vagyunk az esélyesek, ezzel is tisztában vagyunk, de azt várom, hogy tisztességes, becsületes játékot nyújtunk majd a fővárosban is. Adjunk ki magunkból mindent, ez a dolgunk, ugyanakkor ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el, rengeteg mindenben kell javulni a szombati meccshez képest. A védekezésben keményen, míg támadásban sokkal pontosabban és megfontoltabban kell játszanunk, hiszen a Ferencváros is olyan csapat, mely kíméletlenül megbünteti az ellenfelek hibáit.
További hírek
U14 round in Dunaújváros at the weekend
2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlásBeside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.
They continue elsewhere
2021. Feb. 11.Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.
Good results from our younger ones
2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlásOur teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.
Could have turned out otherwise
2021. Feb. 06.Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.
Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)
2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlásFrom 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!