„ACÉL A SZÍV!”
Hasznos és győztes edzőmeccs
Az első félidőben jól, a másodikban már több hibával játszott, de így is biztosan, 29-25-re nyerte a Mosonmagyaróvár elleni felkészülési meccset csapatunk.
Igyekszik hasznosan kitölteni a hosszú bajnoki szünetet csapatunk, mely a szokásos napi edzések mellett edzőmérkőzésekkel is készül a bajnoki rájátszás küzdelmeire.
Mátéfi Eszter együttese ma délután fél háromtól a Mosonmagyaróvár gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol sem a közelmúltban műtött Triffa Ágnes, sem a vállsérüléssel bajlódó Kamper Olívia nem állhatott csapatunk rendelkezésére. Az első felvonás ezzel együtt meglehetősen simán alakult, melyhez masszívan hozzájárult a mieink remek kezdése, hiszen alig telt el hét perc a találkozóból, mikor már 7-2-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. Jött is a menetrendszerű mosonmagyaróvári időkérés, ami után feljavult az ellenfél is, ám ez is csak arra volt elég Tóth Gabrielláéknak, hogy tartsák a két csapat közti különbséget (9-4). A Kohász kézilabdázói ötletesen, gyorsan játszottak, s bár csúsztak azért olykor hibák az összjátékba, a félidei szünetig tovább növelte előnyét együttesünk, mely 18-12-es előnyből várhatta a második felvonást.
Melyet szintén jobban kezdett ellenfelénél együttesünk, s már 21-13-ra is vezetett, amikor a vendégek védekezést váltottak, s ez láthatóan megfogta az egyre többet cserélgető Mátéfi-csapatot. Több eladott labda, kihagyott helyzet miatt szomorkodhatott a dunaújvárosi szakvezetés, s emellett a védekezés is valamivel lazább lett, így a harcosan küzdő vendégek szépen lassan elkezdték a felzárkózást, s 24-20-nál úgy tűnt, hogy akár még szoros is lehet a véghajrá. Az utolsó tíz percben azonban már nem engedte közelebb ellenfelét a Kohász, mely végül Bulath és Takács Dusmáta találataival biztosította be győzelmét (29-25).
A találkozó után Mátéfi Eszter vezetőedző elmondta, hogy a felkészülés szempontjából igen hasznos volt számukra az összecsapás, melynek inkább az első félidejével volt elégedettebb. A térfélcserét követően a cserékkel egy kicsit megbomlott a korábbi összhang, de ezzel együtt igen hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a mai hatvan percet követően.
DKKA – Mosonmagyaróvár
29-25 (18-12)
DKKA: Víg, Azari 4, Takács D. 6, Triscsuk 4, Bulath 5, Ferling, 3, Vincze 3. Csere: Nagy É. (kapus), Ferenczy, Hanusz, Berta 2, Takács B. 1, Rádl 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!
2017. Nov. 19.Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.
According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
2017. Nov. 19.According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
Danish triumph at the arena today
2017. Nov. 18.After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.
Only one goal down
2017. Nov. 11.A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.
As we have expected it!
2017. Nov. 08.During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.