„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Még bátrabb játék kell

2015. Apr. 20.
  • Facebook

Az első félidőben még jól játszott, sokáig vezetett is, de végül 42-30-as vereséget szenvedett az FTC elleni bajnoki elődöntőben csapatunk. Volt tehát oka az örömre és a bosszankodásra is Mátéfi Eszter vezetőedzőnek, aki ma értékelte a párharc első összecsapását.

Ellentétes félidők után szenvedett 42-30-as vereséget a Ferencváros otthonában együttesünk a bajnoki elődöntő első mérkőzésén, így a papírformának megfelelően a fővárosiak kerültek előnybe a két nyert meccsig tartó párharcban.

Nem volt ez azonban olyan egyszerű mérkőzés a zöld-fehérek számára, mint azt a végeredmény sejtteti, hiszen az első félidő huszonnyolcadik percéig inkább a mieink akarata érvényesült, s egyáltalán nem volt véletlen, hogy ekkor még a DKKA vezetését mutatta az eredményjelző is. A folytatás azonban nem alakult ilyen szépen, mert a térfélcserét követőn a mieink játéka visszaesett, ezzel együtt a fővárosiaké feljavult, s ez el is döntötte a végül tizenkét gólos ferencvárosi sikerrel véget ért találkozót.
Együttesünk nem sokat pihent a pénteki meccset követően, vasárnap már munkába is álltak a csapat tagjai, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a szerdai "visszavágóra", melynek már a Dunaújvárosi Sportcsarnok ad otthont. Bulath Anitáék ma délelőtti edzésén arra kértük Mátéfi Esztert, hogy értékelje a csapat fővárosi teljesítményét, ahogy az várható volt, vezetőedzőnk az első félidő játékával maximálisan elégedett volt.

- Először is jó volt végre ismét tétmérkőzést játszani, nagyon hosszú volt ez az egy hónapos bajnoki szünet, s úgy érzem, hogy ez meg is látszott azért a csapaton. Azt tudtuk, hogy a Fradi nagyon erős, kiváló játékosok alkotják, s ezt most is bizonyította, de az első harminc percben ennek ellenére is nagyon jól tartottuk magunkat sőt, úgy érzem, hogy a félidő nagyobbik részében még jobban is játszottunk ellenfelünknél. Amire készültünk, azt maximálisan meg tudtuk valósítani, főleg támadásban, de a védekezésünk és kapusteljesítményünk is rendben volt. A véghajrában azonban kihagytunk pár ziccert, volt egy meg nem adott gólunk is, s a Fradinak ennyi elég is volt ahhoz, hogy végül kétgólos előnnyel vonulhasson a szünetre.
A második felvonásban azonban nagyot változott a játék képe, s mint azt Mátéfi Eszter elmondta, több összetevője is volt annak, hogy a térfélcserét követően már nem tudták megnehezíteni a fővárosiak dolgát.

- A szünetben azt kértem a lányoktól, hogy ne legyenek még öt-hatperces rövidzárlataink sem, mert azokkal a Fradi élni fog, erre kijöttünk a második harminc percre és hat perc alatt meglépett hét góllal is a fővárosi alakulat. A 38. percben még feljöttünk négy gólra, ám 22-18-nál nagyon rosszul, két kapott góllal jöttünk ki egy emberelőnyből, s innentől kezdve már a Ferencváros akarata érvényesült. Sajnos az emberelőnyök kihasználása komoly problémát jelentett az egész meccsen, úgy érzem, hogy kissé túl akartuk bonyolítani a játékot, lehet, hogy hatékonyabb lett volna egyszerűbben játszani, ezen mindenképpen dolgoznunk kell a napokban. Az is tény, hogy a védekezésünk nagyon felpuhult, így a kapusok sem tudtak már bravúrokkal segíteni, húsz percig nem volt fogott labdánk, ami egy Fradi-szintű csapat ellen gyakorlatilag végzetes. A kulcsjátékosaink is elfáradtak a mérkőzés második felére, nagyon sok, huszonegy technikai hibát vétettünk, s ezt könyörtelenül kihasználta ellenfelünk. A harminc lőtt gól nem számít rossznak idegenben, de kaptunk cserébe negyvenkettőt, ami szintén nagyon beszédes adat. A mérkőzést kielemeztük, látjuk a hibáinkat, ezeken igyekszünk javítani a szerdai mérkőzésig, melyen még bátrabb és pontosabb játék kell a csapattól ahhoz, hogy megverjük a zöld-fehéreket.
 

További hírek

DKKA won the U14 tournament at home

DKKA won the U14 tournament at home

2018. Aug. 26. #DKKA utánpótlás

This weekend the 2nd Horváth Nikolett memorial tournament took place in Dunaújváros. Among the U12s Kozármisleny got the first place, but our U14 academists kept the trophy home.

Second place finish in Kohász Cup

Second place finish in Kohász Cup

2018. Aug. 17.

Kohász Cup finished for the home team with a competitive draw against Budaörs.

Viborg could cheer after today's game

Viborg could cheer after today's game

2018. Aug. 15.

The good starts of both halves were in vain. The Danish team left the court victorious after the first match of Kohász Cup.

Short-cut Kohász Cup

Short-cut Kohász Cup

2018. Aug. 15.

After Fehérvár KC, also Váci NKSE resigned from the competition.

Good first 30 minutes, but a bad defeat

Good first 30 minutes, but a bad defeat

2018. Aug. 09.

Unfortunately we could only keep up during the first half with our opponent, the Slovenian champion, RK Krim Ljubljana in this afternoon's friendly match.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat