„ACÉL A SZÍV!”
Most kettős győzelem
Ifjúsági és junior csapatunk is megnyerte korosztálya versengését a viborgi Generation Handball elnevezésű nemzetközi utánpótlás tornán.
Erős, nemzetközi mezőnyben kellett bizonyítania az elmúlt napokban ifjúsági és junior csapatunknak, mely a dániai Viborgban vett rész a Generation Handball fantázianévre hallgató viadalon. Melyet ifjúsági együttesünk kezdett jobban, hiszen a csoportkörben a dán Berringbro elleni döntetlent kivéve minden ellenfelét biztosan győzte le, így elsőként jutott tovább a középdöntőbe. Ahol tovább folytatták remeklésüket fiataljaink, hiszen következő három dán vetélytársukat is legyőzték, így az IL Runar ellen már az aranyéremért játszhattak. A norvég ifjúságiak addig minden meccsüket nagyon simán nyerték, ám a döntőben nem volt ellenszerük a mieink jó védekezésre, s a 15-12-es Kohász-győzelemmel véget ért találkozó után joggal örülhettek akadémistáink a torna megnyerésének.
A juniorok címvédőként érkeztek a megméretésre, ám első találkozójukon alaposan beleszaladtak a késbe, hiszen a házigazdák simán, 21-10-re legyőzték őket. A csoport másik meccsén azonban simán verték a francia Ploigar Bodilis HB gárdáját, s mivel a Zeleznicar Indjija elleni pontokat játszott mérkőzés nélkül kapták meg György László tanítványai, így a csoport második helyéről jutottak be az elődöntőbe, ahol simán, 22-11-re legyőzték a dán TMS Ringsted gárdáját. Ahogy egy éve, úgy ezúttal is a Viborg várt a mieinkre a döntőben, ahol a történelem ismételte önmagát, hiszen juniorjaink ismét "udvariatlan vendégeknek" bizonyultak, s 18-13-as győzelmet aratva másodszor is az első helyen végeztek a Generation Handball nemzetközi viadalon.
A DKKA utánpótlásának eredményei
Ifjúságiak
2015. 08. 04. 09:00 DKKA – Aalborg 20-15
2015. 08. 04. 12:45 Viborg HK 2 – DKKA 9-20
2015. 08. 04. 17:15 DKKA - Bjerringbro FH 21-21
2015. 08. 05. 11:15 HABO – DKKA 7-21
2015. 08. 06. 09:00 DKKA – Valur 24-10
2015. 08. 06. 11:15 Viborg HK – DKKA 18-19
2015. 08. 06. 13:30 DKKA – GOG 17-8
2015. 08. 07. 12:30 Bjerringbro FH – DKKA 14-19
2015. 08. 08. 13:30 DKKA – EL Runar 15-12 (döntő)
Juniorok
2015. 08. 04. 15:45 Viborg HK – DKKA 21-10
2015. 08. 05. 10:30 DKKA - Zeleznicar Indjija 5-0
2015. 08. 05. 14:15 DKKA - Ploigar Bodilis HB 35-7
2015. 08. 06. 15:00 Stoholm IF – DKKA 0-5
2015. 08. 07. 13:30 TMS Ringsted – DKKA 11-22
2015. 08. 08. 15:30 Viborg HK – DKKA 13-18 (döntő)
További hírek
A victorious home debut
2018. Jul. 26.Without those players on board who attend the national team's training camp in Turkey our opponent was a mixed team of Ferencváros and MTK at the Arena today.
A victorious friendly for the first try
2018. Jul. 20.After leading by five goals at halftime, the first team of DKKA gained an easy win in Budapest.
Swiss or Kosovan opponent in the EHF Cup
2018. Jul. 17.Spono Eagles from Switzerland or KHF Shqiponja Gjakove from Kosovo awaits our adult team in the second round of EHF Cup
The pre-season has started
2018. Jul. 11.A tough period awaits our first team that started the preparation for the 2018/2019 season today.