„ACÉL A SZÍV!”
A kupagyőzelemért játszhatunk holnap
A Vác ellen játssza a Kohász-Hummel Kupa fináléját együttesünk, mely nagy csatában legyőzte az orosz Zvezda Zvenigorodot is ma este.
Igencsak izgalmasan alakult a IV. Kohász-Hummel Kupa első napjának délutáni programja, hiszen a "B" csoportban csak gólarány döntött az első hely sorsáról. A Fehérvár és a Vác ugyanis 22-22-es döntetlent játszott egymással, így az döntött utóbbi javára az összevetésben, hogy nagyobb arányban verte meg a román Zilah együttesét, mint megyei riválisunk.
Mivel a Zvezda Zvenigorod hatalmas csatában, 21-20-ra legyűrte a Debrecent, így a Kohász és az orosz csapat esti mérkőzésén dőlt el a másik finalista kiléte. Mátéfi Eszter tanítványai a találkozó elején még nem igazán találták vetélytársuk támadójátékának ellenszerét, ám ahogy belelendült a Kohász is, igen hamar eltüntették kétfás hátrányukat sőt, Kovács és Szalai bombái után már 6-4-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Az oroszok azonban nem adták fel, de hiába érték utol a Mátéfi-csapatot 9-9-nél, egy 4-0-s periódussal ismét elszakadt vetélytársától a DKKA, mely a szünetig meg is őrizte háromfás előnyét (15-12).
A térfélcserét követően tovább folytatódott a két gárda közti hatalmas küzdelem, egyik oldalon sem kímélték egymást a felek, így volt bőven dolga a játékvezetőknek is. A mieink kezdeti lendülete azonban megtörni látszott, több tiszta ziccert, két hetest is kihagytak a Kohász játékosai, így 18-18-nál újra elkezdhettünk izgulni. Az utolsó tíz percre azonban összerántotta védekezését együttesünk, mely több labdát is szerzett ellenfelétől, s újra elhúzott három találattal, de nagy hajrát nyitottak az oroszok is, akik az utolsó percben az egyenlítésért támadhattak. Lövésig azonban nem jutottak, így ha nehezen is, de 25-24-re megnyerte esti meccsét is a Kohász, mely szombaton délután kettő órától a Kohász-Hummel Kupa aranyérméért játszhat a Vác ellen.
A bronzéremért a Fehérvár KC és a Zvezda, míg az ötödik helyért a Debrecen és a Zilah csapatai küzdhetnek majd.
A délutáni jegyzőkönyvek
Ipress-Center Các – Fehérvár KC 22-22 (13-11)
Gólszerzők: Basic 4, Gróz 3, Jovetic 3, Liscevic 3, Helenbai 2, Hámori 2, Vukcevic 2, Soós 1, Pelczéder 1, Farkas 1., illetve: Tápai 7, Herr A. 5, Csáki 3, Ishitate 3, Mayer 2, Tanabe 1, Emberovics 1.
DVSC TVP – Zvezda Zvenigorod 20-21 (11-9)
Gólszerzők: Karnik 5, Varsányi 4, Kudor 3, Slakta 3, Szilágyi 3, Kelemen 1, Sirián 1., illetve: Antonova 4, Koroleva 4, Marennikova 3, Klimantseva 3, Potapenko 2, Amelchenko 2, Uskova 1, Alekseeva 1, Medvedeva 1.
H.C. Zalau – Ipress-Center Vác 17-30 (6-19)
Gólszerzők: Constantinescu 8, Bardac 2, Lazar 2, Klimek 2, Puiu 1, Carligeanu 1, Tamas 1., illetve: Gróz 8, Helembai 6, Basic 4, Jovetic 3, Hámori 2, Vukcevic 2, Farkas 1, Tóth 1, Soós 1, Ertl 1, Szondi 1.
Zvezda Zvenigorod – DKKA 24-25 (12-15)
Gólszerzők: Marennikova 4, Alekseeva 3, Koroleva 3, Klimantseva 3, Amelchenko 2, Potapenko 2, Uskova 2, Petrenko 1, Medvedeva 1, Zakharova 1, Egorova 1, Antonova 1., illetve: Kovács A. 9, Tricsuk 7, Szalai 3, Takács B. 3, Azari 2, Bulath 1.
A szombati helyosztók menetrendje
10:00 H.C. Zalau - DVSC TVP
12:00 Zvezda Zvenigorod - Fehérvár KC
14:00 DKKA - Ipress-Center Vác
További hírek
DKKA won the U14 tournament at home
2018. Aug. 26. #DKKA utánpótlásThis weekend the 2nd Horváth Nikolett memorial tournament took place in Dunaújváros. Among the U12s Kozármisleny got the first place, but our U14 academists kept the trophy home.
Second place finish in Kohász Cup
2018. Aug. 17.Kohász Cup finished for the home team with a competitive draw against Budaörs.
Viborg could cheer after today's game
2018. Aug. 15.The good starts of both halves were in vain. The Danish team left the court victorious after the first match of Kohász Cup.
Short-cut Kohász Cup
2018. Aug. 15.After Fehérvár KC, also Váci NKSE resigned from the competition.
Good first 30 minutes, but a bad defeat
2018. Aug. 09.Unfortunately we could only keep up during the first half with our opponent, the Slovenian champion, RK Krim Ljubljana in this afternoon's friendly match.