„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Kettőből kettő siker

2015. Sep. 06.
  • Facebook

Az első félidőben még akadozott a gépezet, de ahogy összerakta védekezését együttesünk, azonnal átvette az irányítást a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin, melynek végén Triscsukék örülhettek a 28-25-ös sikernek.

Újabb bajnoki mérkőzés várt ma este együtteüsnkre, mely hat órától Mosonszolnokon lépett pályára a Mosonmagyaróvár csapata ellen. Ugyan a találkozónak a mieink voltak az esélyesei, biztosra egyáltalán nem mehettek, a tehetséges fiatalokkal felálló hazaiak ellen, akik szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt majdnem megtréfálták Mátéfi Eszter tanítványait: a tavalyi bajnokság második fordulójában csak hatalmas csatában, 22-21-re tudtak nyerni Bulath Anitáék.

Bulathék azonban finoman szólva sem kezdték jól a találkozót, hiszen hiába válaszolt a házigazdák vezető találataira Azari Fruzsina, majd Kovács Anna, a következő három gólt a vendéglátók szerezték, s hamar meg is léptek három fával (5-2). Együttesünk védekezése sajnos a folytatásban sem volt elég kemény, s mivel a 11. percben már négy góllal ment a Mosonmagyaróvár, nem volt meglepő, hogy a Kohász szakvezetése ki is kérte idejét (8-4). Sajnos a rövid pauza se hozta meg a kívánt hatást, csapatunk ziccert, hetest hibázott, a túloldalon viszont nem tették meg ezt a szívességet a házigazdák, akik a 20. percben már öttel mentek (11-6). A félidő hajrájára valamelyest összekapta magát együttesünk, mely Triscsuk és Kovács góljaival fel is jött kettőre, de a védekezés továbbra sem volt az igazi, így a szünethez érve a Mosonmagyaróvár állt három góllal közelebb a sikerhez (16-13).

A tízperces szünet adott lehetőséget a Kohásznak ahhoz, hogy rendezze sorait, s úgy is tűnt, hogy játékosaink meg is fogadták Mátéfi Eszter tanácsait, hiszen a második felvonás elején sorozatban öt gólt szereztek Triscsukék úgy, hogy ellenfelük egyet sem, így a 35. percben már 16-18-as állást mutatott az eredményjelző. A házigazdák tíz perc után tudták megtörni hosszú gólcsendjüket, ám a támadásban és védekezésben is sokat javuló Kohász ekkor már irányította a mérkőzést, s tovább növelte vezetését (19-23). A Mosonmagyaróvár azonban nem adta fel, Bulath kiállítása alatt megfelezte hátrányát, így az 51. percben Mátéfi Eszternek is magához kellett rendelnie tanítványait (22-24). A rövid tanácskozás után szerencsére újra átvette az irányítást együttesünk, mely sorozatban szerzett három góljával végleg eldöntötte a találkozót (23-28). Ugyan az utolsó percekben a hazaiak még faragtak hátrányukból, de a mieink végül a második félidőben nyújtott jobb játékuknak köszönhetően végül 28-25-re megnyerték az összecsapást.

Mosonmagyaróvár – DKKA 25-28 (16-13)
Részletes jegyzőkönyv később

További hírek

Returning home from Érd with points in the pocket

Returning home from Érd with points in the pocket

2021. Oct. 29.

We had to fight hard for it, but we got the long-awaited victory!

Talented youngsters at our Sports Hall

Talented youngsters at our Sports Hall

2021. Oct. 26. #DKKA utánpótlás

Almost forty young handball players took part in our Academy’s “festive” selection day.

We got our opponent

We got our opponent

2021. Oct. 24.

A difficult but solvable task awaits us in the Hungarian Cup

A huge fight

A huge fight

2021. Oct. 20.

Adult ensemble of our Academy excelled for 45 minutes against the defending title holder, but Ferencváros with a better final part were able to win in the Dunaújváros Sports Hall.

No success this time

No success this time

2021. Oct. 01.

The match was open for almost fifty minutes, but in the end, Mosonmagyaróvár could enjoy the victory.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat