„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Felemás mérleg a nyitányon

DKKA utánpótlás
2015. Sep. 07.
  • Facebook

Az akadémiánk által rendezett U13-as serdülő bajnokság első fordulóját rendezték vasárnap a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Remek kezdeményezéssel rukkolt elő akadémiánk, mely az U13-as együttesek számára írt ki egy "mini bajnokságot". A megméretésre a mieinken kívül három együttes nevezett, így akadémiánk mellett a Veszprém Bajnok DSE, a Vecsés SE, valamint a Gyömrő VSK csapatai vettek részt a vasárnap megtartott első fordulóban.
A DKKA serdülői felemásan szerepeltek a viadalon, hiszen első mérkőzésüket még simán megnyerték a Gyömrő ellen, ám ezt követően a Gyömrő, majd a Vecsés is legyőzte Takács Józsefé tanítványait. U13-asaink edzője a torna után elmondta, hogy igen hasznos volt számukra a sorozat első, dunaújvárosi fordulója.

"A nyári felkészülés után ez volt az első mérkőzés sorozatunk. Az első mérkőzésen még bátran, eredményesen játszottak a lányok, de a másik két találkozón a már előttünk járó mindkét együttes megmutatta, hogy hova kell elérnünk az év végéig. A nálunk nagyobb játékerőt képviselő csapatok ellen nem csak több hibával játszottunk, hanem nagyon bátortalanul is, ezért az elkövetkezendő időszak célja az lesz számunkra, hogy az edzésen tanultakat a mérkőzéseken is minél pontosabban, bátrabban alkalmazzuk." értékelt Takács Józsefné.

A sorozat első fordulójának eredményei:

DKKA – Gyömrő VSK 16–4 (9-2)
Bajnok DSE – Vecsés SE 19–13 (10 – 7)
Vecsés SE – Gyömrő VSK 29–4 (14 – 3)
Bajnok DSE – Gyömrő VSK 29–3 (14-0)
Vecsés SE – DKKA 17–4 (9-1)
Bajnok DSE – DKKA 22–6 (9-4)

A DKKA csapata: Fülöp Fanni, Wenszky Janka, Sztanó Kincső, Varjas Lara, Gál Borcsa, Slett Enikő, Kiss Flóra, Keresztes Elizabet, Kátai Edina, Farkas Kitti, Jánosházi Mónika, Imre Viktória, Varga Anna, Szabó Daniella, Török Elvira, Varga Tessza, Váradi Hanna, Szappanos Vivien.

További hírek

Friendlies during the long break

Friendlies during the long break

2019. Nov. 27.

Our adult team will use well the usual international break in the league and will play some friendly matches as well.

We do not travel to Siófok tomorrow

We do not travel to Siófok tomorrow

2019. Nov. 12.

BREAKING NEWS! Tomorrow's match of the first team Siófok KC - DKKA has been postponed.

Back on track

Back on track

2019. Nov. 08.

After last week's bad performance we managed to correct the key points in our game which meant that we got our first victory in our second home, Szekszárd.

Without goals...

Without goals...

2019. Nov. 02.

In offense nothing seemed to work against Szombathey and this led to a clear defeat.

DKKA got into the next round

DKKA got into the next round

2019. Oct. 22.

In a close contest, but leadig throughout most of the game DKKA won 31-29 in the third round of the Hungarian Cup against Mosonmagyaróvár.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat