„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Biztos siker - felemás félidők után

2015. Sep. 12.
  • Facebook

Az első félidőben szenvedett, a másodikban parádézott, s végül sima, 33-23-as sikert aratott együttsünk az MTK ellen.

Idei harmadik bajnoki mérkőzését játszotta ma este hat órától együttesünk, mely az MTK csapatát látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Mátéfi Eszter tanítványai toronymagas esélyesként várták az idényt két komoly vereséggel kezdő fővárosiak elleni összecsapást, s mint azt szakvezetőnk a találkozó előtt elárulta, céljuk egyértelműen a győzelem megszerzése volt, melyet lehetőleg tovább javuló játékkal szerettek volna elérni.

Ehhez képest az első félidő egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt a mieink elképzelték, hiszen a vendégek igen hamar megszerezték a vezetést, s bár kétszer még sikerült egyenlítenie a Kohásznak, a folytatásban jobbára az történt a pályán, amit a fővárosiak elterveztek. A Golovin-csapatnak ugyanis nem okozott túl nagy gondot a mieink nyitott védelmének átjátszása, ráadásul a kapuból sem érkezett segítség, így a 10. percben 6-4-re az MTK vezetett. hiába cserélt kapust Mátéfi Eszter, s hiába sikerült egalizálni a félidő derekán, 7-7 után újra a vendégek percei következtek: sorozatban lőtt négy gólt szereztek a keményen védekező, s gyorsan, ötletesen támadó kék-fehérek, így a 20, percben időt kellett kérnie a dunaújvárosi szakvezetésnek (8-12).

A rövid pauzát követően Azari és Triscsuk felezte meg a DKKA hátrányát, de a várt feltámadás sajnos elmaradt, mert két kihagyott ziccernek, s a továbbra is meglehetősen szellős hazai védekezésnek köszönhetően újra meglépett néggyel az MTK (11-15). Az első félidő utolsó öt percében mindkét csapat sokat hibázott, de a nagy rohanásból a mieink jöttek ki valamivel jobban, ám a szünethez érve még így is 16-13-ra vezetett ellenfelünk, így a térfélcserét követően igen komoly változtatásokra lett volna szükség a remélt győzelem megszerzéséhez.
A fordulás után védekezést változtatott a Kohász, mely visszaállt hatos falra, ráadásul végre jöttek az első felvonásban nagyon hiányolt ütközések is, így alaposan meg is változott a játék képe. Mindössze három perc kellett ahhoz, hogy egyenlítsenek Bulathék, akik a 34. percben már két góllal vezettek, így gyorsan ki kellett kérnie idejét Golovin mesternek is (18-16). Ez azonban már nem segített együttesén, mert a piros-fehérek végre azon a sebességi fokozaton játszottak, melyet már a mérkőzés elejétől elvártak volna drukkereik, így fokozatosan nőtt a két gárda közti különbség. Kovács Anna, Bulath Anita és Triscsuk Krisztina is alaposan megszórta magát ebben az időszakban, miközben a túloldalon Oguntoye több bravúrt is bemutatva bizonytalanította el még jobban a vendégeket (27-19).

Az utolsó tíz percre már semmi izgalmat nem tartogatott, mindkét edző lehetőséget adott az addig kevesebbet szereplőknek, de Termány Rita bombái, valamint Takács Bianka remek helyzetkihasználása így is mosolyt csalt a hazai drukkerek arcára. A DKKA együttese végül nagyon simán, 33-23-ra nyerte a mérkőzést, melyen újra bebizonyosodott, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha saját kapunk előtt is hajlandóak vagyunk megdolgozni minden egyes labdáért. Véleményünket Mátéfi Eszter vezetőedző is osztotta, aki szerint a félidei szemléletváltás hozta meg a várt sima győzelmet.
- Ahogy a Mosonmagyaróvár ellen, úgy most is adtunk egy félidei előnyt ellenfelünknek. Nem a legjobb szellemben védekeztünk az első harminc percben, de a fordulás után nagyon összekapták magukat a lányok, s végül ilyen arányban is megérdemelten nyertünk, amiért természetesen jár a gratuláció az együttes tagjainak.

DKKA – MTK 33-23 (13-16)

DKKA: Nagy É. Azari 1, Kovács A. 7, Takács D., Bulath 8, Szalai B. 3, Vincze 3. Csere: Oguntoye (kapus), Triscsuk 6, Klujber, Termány 2, Takács B. 3, Ferenczy, Nick. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

MTK: Ignácz, Szádvári 2, Valovics 4, Wolf 2, Barna 2, Gorliska 6, Hosszu 2. Csere: Putz (kapus), Bacikova, Tóth M. 1, Horváth, Kovács 2, Blaubacher, Gera 1, Dakos 1, Faluvégi. Vezetőedző: Vladimir Golovin.

További hírek

A nice win finally!

A nice win finally!

2021. Feb. 20.

Leading the way, the adult team of our Academy won smoothly against Békéscsaba.

We make sure you will not miss a thing!

We make sure you will not miss a thing!

2021. Feb. 17. #DKKA utánpótlás

This week, our media team is planning several live broadcasts so our fans can follow the home matches of our teams.

We're out of the cup!

We're out of the cup!

2021. Feb. 16.

Our team travelled without its key players to Kisvárda to continue the contest in the Hungarian Cup.

Youngsters away from home

Youngsters away from home

2021. Feb. 14. #DKKA utánpótlás

Only the U14s had the chance to compete at home this week.

Another defeat

Another defeat

2021. Feb. 13.

Our team could not keep up a constant good performance throughout the match, which led to a painful defeat.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat