„ACÉL A SZÍV!”
Végig figyelni kell!
A szezon eddigi legnehezebb mérkőzése vár pénteken együttesünkre, mely Debrecenben folytatja a bajnoki küzdelmeket.
Mindhárom mérkőzését megnyerte a 2015/2016-os bajnokságban csapatunk, melyre eddigi legnehezebb feladata vár az idei pontvadászatban. Mátéfi Eszter tanítványai pénteken este hét órától ugyanis Debrecenben lépnek pályára, ahol igen forró hatvan perc vár a Kohászra. Holnapi vetélytársunk felemásan kezdte a szezont, mert az MTK elleni 35-12-es győzelmet két pontvesztés követte, ám a váci 32-28-as, valamint a Ferencváros elleni 32-24-es vereség is a vállalható kategóriába tartozott, különösen úgy, hogy a fővárosi mérkőzésen az 50. percig tartották a lépést a bajnokkal.
A mieink sem lehetnek azonban teljesen elégedettek idei teljesítményükkel, mert hiába gyűjtöttek hat pontot az elmúlt három fordulóban, játékuk azért még hagyott kívánni valót maga után. A Budaörs, a Mosonmagyaróvár, valamint az MTK ellen is meglehetősen rosszul kezdte ugyanis mérkőzését együttesünk, mely rendre a második félidőben szedte össze magát, s aratott végül biztos győzelmeket. Ez a hullámzó teljesítmény azonban valószínűleg nem fér bele a Debrecen ellen, mely van olyan jó csapat, hogy kihasználja az esetleges hibákat, ezért is bízik abban Mátéfi Eszter vezetőedző, hogy tanítványai az első perctől az utolsóig taktikusan, fegyelmezetten és keményen játszanak majd a pénteken este hét órakor kezdődő találkozón.
"Nagyon bízom abban, hogy ezúttal nem adunk egy félidőnyi előnyt ellenfelünknek, s a lányok is tisztában vannak azzal, hogy a Debrecen megerősödött az elmúlt szezonhoz képest, ráadásul otthon, hazai környezetben képes nagyon nehéz feladat elé állítani bárkit, így bennünket is. Bízom benne, hogy ennek a súlyát mindenki átérzi a csapatban, mert ezúttal nem engedhetünk meg magunknak olyan kezdést, mint azt MTK, vagy éppen a Mosonmagyaróvár ellen. Azt várom tehát, hogy hatvan percen keresztül tudásunk legjavát nyújtsuk, keményen, határozottan kell védekeznünk egy az egyben, valamint csapatban is, csak így lehet esélyünk a sikerre. Ellenfelünk jó állománnyal rendelkezik, Kudor Kitti remekül irányítja őket, Despotovic szintén képes kiemelkedő játékra, van két jó beállójuk, négy gyors és ügyes szélsőjük, szóval észnél kell lennünk. Éppen azért taktikus és fegyelmezett játékot remélek a csapattól, mely képes erre, hiszen ezt is bizonyította már az idei szezonban. Nehéz mérkőzés vár tehát ránk, melyen Triffa Ágnesre, Kamper Olíviára, valamint a múlt héten vakbélműtéten átesett Hajtai Vanesszára sem számíthatunk, ám a célunk így is a két bajnoki pont megszerzése lesz.
További hírek
DKKA won the U14 tournament at home
2018. Aug. 26. #DKKA utánpótlásThis weekend the 2nd Horváth Nikolett memorial tournament took place in Dunaújváros. Among the U12s Kozármisleny got the first place, but our U14 academists kept the trophy home.
Second place finish in Kohász Cup
2018. Aug. 17.Kohász Cup finished for the home team with a competitive draw against Budaörs.
Viborg could cheer after today's game
2018. Aug. 15.The good starts of both halves were in vain. The Danish team left the court victorious after the first match of Kohász Cup.
Short-cut Kohász Cup
2018. Aug. 15.After Fehérvár KC, also Váci NKSE resigned from the competition.
Good first 30 minutes, but a bad defeat
2018. Aug. 09.Unfortunately we could only keep up during the first half with our opponent, the Slovenian champion, RK Krim Ljubljana in this afternoon's friendly match.