„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Ennyi nem elég!

2015. Sep. 21.
  • Facebook

Keményebb küzdelemre, feltétel nélküli győzni akarásra számít játékosaitól Mátéfi Eszter vezetőedző már a Ferencváros ellen is.

Fájó vereséget szenvedett Debrecenben együttesünk az NB I-es bajnokság negyedik fordulójában. Három megnyert mérkőzést követően tehát elveszítette veretlenségét együttesünk, melynek azonban hamar fel kell állnia a kellemetlen pofonból, ugyanis szerdán a bajnoki címvédő Ferencváros ellen lép pályára a Kohász. A csapat mai edzésén finoman szólva sem repestek az örömtől a játékosok, akiket láthatóan megviselt a debreceni vereség, s hasonlóan csalódott volt Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki szerint egyénileg és csapatszinten sem teljesítettek úgy, ami miatt lett volna esélyük a győzelemre.

- Az első három fordulót már a sorsoláskor tudtuk, hogy azokat nekünk kötelezően hozni kell, de azt is tudtuk, hogy ez a debreceni mérkőzés nem lesz egyszerű feladat, mivel nagyon megerősödtek az elmúlt szezonhoz képest. Ezzel együtt jól kezdtük a mérkőzést, nagyon szépen felépítette a csapat a játékát, a védekezést és a támadást is, volt, amikor négy góllal is vezettünk. Sajnos az első félidő végén, elsősorban a pontatlanságaink miatt magunkra húztuk az ellenfelet, a legvégén hétméterest is hibáztunk, így nem tudtunk előnnyel fordulni a második félidőre. A folytatásban sajnos átvette a Debrecen az irányítást, s onnantól kezdve nagyon sokáig az ő akaratuk érvényesült. Voltak időszakok, amikor felcsillant a remény, hogy közelebb tudunk kerülni, de ilyenkor rendre belehibáztunk a támadásainkba, s védekezésbe egyaránt. A Debrecen természetesen nagyon keményen és határozottan védekezett, de mégis az volt a döntő, hogy kulcsjátékosaink jó teljesítménye most elmaradt, márpedig enélkül egy ilyen rangadót, mert nevezhetem ezt a mérkőzést annak, nem tudunk idegenben megnyerni. Támadásban sajnos nagyon sok ki nem kényszerített hibát követtünk el, melyekből az ellenfél azonnal leindított minket, s könyörtelenül kihasználta helyzeteit, s a második félidő kritikus szakaszaiban a védekezésünk sem úgy működött, ahogy azt szerettük volna. Voltak fellángolásaink ugyan, de azt gondolom, hogy mindent elárul a meccs képéről az, hogy amikor kettős emberelőnyben voltunk, a debreceniek tudtak gólt szerezni, mi sajnos nem, s ekkor már érezhető volt, hogy nem ér számunkra szép véget a találkozó.

Búslakodásra, a sebek nyalogatására azonban nincs idő, mert szerdán már újabb, még keményebb feladat vár kézilabdázóinkra, akik hazai pályán látják vendégül a bajnoki címvédő Ferencváros együttesét. Vezetőedzőnk szerint hozzáállásban, akaratban, s természetesen játékban is előrébb kell lépnünk ahhoz, hogy legyen esélyünk egy komoly bravúrra.

- Elmondtam a lányoknak, szembe kell néznünk ezekkel a dolgokkal, hogy ennyi nem elég. Ki kell mozdulniuk abból a komfortzónából, amit az okozott, hogy az első három meccsünket úgy is megnyertük, hogy adtunk az ellenfeleinknek gyakorlatilag egy félidőnyi előnyt. Már akkor is elmondtam, hogy ez egy jobb csapat ellen kevés lesz, vagyis ezen mindenképpen javítanunk kell. Hozzáállásban, győzni akarásban várok pozitív változásokat, ezt kell előhívni a lányokból, vagy nekünk, vagy saját maguknak. A szerdai mérkőzés esélyesének a Ferencváros számít, de nekünk úgy kell kimenni most a pályára, hogy mindent kiadjuk magunkból, mindent megteszünk a győzelemért, s azt, hogy ez mire lesz elég, majd meglátjuk. Küzdeni, hajtani kell az első perctől az utolsóig, mert anélkül nincs esély, s ezzel remélem a csapat minden egyes tagja tisztában is van.

További hírek

Never a worse start of the season than this!

Never a worse start of the season than this!

2020. Jul. 05.
Our adult team and the professional staff took part in a three-day team building in Bogács. Attila Vágó, head coach, was asked to evaluate the experiences of the first days.
 
We could welcome an old-new player

We could welcome an old-new player

2020. Jul. 01.

"A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.

We begin our season against Szombathelyi KKA

We begin our season against Szombathelyi KKA

2020. Jun. 19.

This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.

The future belongs to our Academists

The future belongs to our Academists

2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlás

Following successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.

Addicted to handball and adrenaline

Addicted to handball and adrenaline

2020. Jun. 15.

The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat