„ACÉL A SZÍV!”
Ma már a Vác ellen
A Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki élvonal küzdelmeit együttesünk ma este a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A Ferencváros elleni 29-29-es döntetlen után újra hazai pályán játszik bajnoki mérkőzést együttesünk, mely ma este hat órától a Vác csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A bajnok elleni pontszerzés valamelyest feledtette a Debrecen elleni fájdalmas vereséget, ám ahhoz, hogy a zöld-fehérek ellen megszerzett egy pont ténylegesen is érjen valamit, úgy a Vác elleni összecsapáson nyernie kell Mátéfi Eszter tanítványainak.
Ez azonban nem ígérkezik egyszerű feladatnak, mert hétvégi vetélytársunk már a nyári felkészülési mérkőzéseken is bizonyította, hogy nagyon kellemetlen vetélytárs tud lenni, s az idei szezonban is fűződik már hozzá egy komoly bravúr. A szlovén Uros Bregar együttese ugyanis az első bajnoki fordulóban Érden tudott győzelmet aratni, ráadásul ezt követően simán verte a Debrecen, valamint a Békéscsaba csapatát is. A negyedik és ötödik fordulóban a Fradi, valamint a Győr ellen is vereséget szenvedtek ugyan, ám utóbbi találkozón az első félidő után még egálra álltak a Rába-parti zöld-fehérekkel.
Nem számít könnyű mérkőzésre együttesünk vezetőedzője, Mátéfi Eszter sem, de szakvezetőnk úgy véli, hogy a Fradi ellen mutatott játékkal és hozzáállással itthon fogják tartani a két bajnoki pontot.
- A váciak sokat erősödtek az elmúlt évhez képest, remek légiósokat igazoltak, keményen, határozottan védekeznek, gyors játékot játszanak, míg kapujukban Bíró Blanka teljesít remekül. A nyáron két alkalommal is játszottunk velük, s mindkétszer megtapasztalhattuk, hogy nem egyszerű ellenük játszani. Egy bajnoki mérkőzés persze teljesen más, mint egy felkészülési meccs, de az biztos, hogy kemény meccs elé nézünk. A Ferencváros ellen nagyon elégedett voltam a küzdéssel, a játékunk minősége is rendben volt, éppen ezért abban bízom, hogy azzal a lendülettel, hozzáállással és keménységgel játszunk ezúttal is, mint tettük az a zöld-fehérek ellen. Hazai pályán nekünk nem lehet más célunk, csak a győzelem megszerzése, s nagyon remélem, hogy ezúttal is örömöt tudunk okozni szurkolóinknak.
További hírek
Viktória Oguntoye is back
2017. Oct. 02.After more than a 6-month-long abscence, our talented goalie could return to the court.
A Visit to the animal shelter
2017. Sep. 25.Our team members visited the Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítványnál and took some food for the furry ones. It's good to be good
The two points matters
2017. Sep. 21.Our team missed a lot of oppotunities on the match today, still managed to win quite easily, by 13 goals against Vasas in the Arena.
A nice away win
2017. Sep. 16.After an oposeless start the team kept its lead and gained a comfortable win in Békéscsaba.
A great start of the season
2017. Sep. 09.A confident 33-22 victory against Budaörs on the first match of the season 2017/2018.