„ACÉL A SZÍV!”
Döntetlen az FKC ellen
Az első félidő végén még négy góllal vezetett, de csak az utolsó percben szerzett találattal sikerült 20-20-as döntetlenre mentenie az FKC elleni bajnokiját együttesünknek.
A megyei rivális Fehérvár KC elleni rangadóval folytatta ma délután a bajnoki küzdelmeket együttesünk. Mátéfi Eszter vezetőedző nagyon kemény mérkőzésre számított a székesfehérvári összecsapáson, ám bízott abban, hogy együttese összeszedett, fegyelmezett játékkal szerzi meg a nagyon fontos bajnoki pontokat. A Kohász játékosai igyekeztek meg is fogadni edzőjük utasításait, s az első felvonásban egyértelműen uralták a játékot. A védekezésük feszes volt, s bár támadásban akadtak azért hibák, így is hamar magukhoz ragadták a vezetést, s fokozatosan sikerült meglépniük a sok hibával játszó házigazdáktól, s bár vezettek már hat góllal is, a félidei 9-13-es állással is elégedettek lehettek a DKKA drukkerei.
A fordulás után viszont hatalmasat változott a játék képe, elsősorban azért, mert a házigazdák erőre kaptak, míg a mieink érthetetlenül megtorpantak. A második félidő első tizenhárom percében egyetlen egy gólt sem tudott szerezni együttesünk, s bár a fehérváriak sem brillíroztak, négyszer azért betaláltak, így utol is érték a Kohászt (13-13). Muszáj volt kitalálnia valamit együttesünknek is, mely szűk negyed óra után tudta csak megtörni hosszú gólcsendjét, de ekkor már a házigazdákat vitte a lendület, s bár 15-15-nél még egált mutatott az eredményjelző, a véghajrának már 19-17-es székesfehérvári előnnyel vágtak neki a csapatok.
A mieink helyzete akkor vált még nehezebbé, mikor Bulath Anitát és Takács Dusmátát is kiállították a játékvezetők, de így is nagyot hajrázott együttesünk, mely az utolsó előtti percben így is egalizálni tudott (19-19). Egy gólra váltott hétméteressel azonban újra előnybe került az FKC, melyből szintén kiállítottak két játékost, de erre is válaszolt a Kohász, mely fél perccel a meccs vége előtt ismét egyenlíteni tudott. A hazaiaknak azonban volt még egy támadásuk, melyet Oguntoye védeni tudott, s bár pár másodperce maradt még a mieinknek is, Vincze Melinda már csak időn túl tudott kapuba találni, így az ellentétes félidőket hozó összecsapás 20-20-as döntetlennel ért véget.
FKC - DKKA 20-20 (9-13) jegyzőkönyv később
További hírek
Into the next round in the cup!
2021. Jan. 23.The adult team of our academy advanced to the fourth round of the Hungarian Cup, after winning today's clash in Szombathely.
They were hungry for success
2021. Jan. 23. #DKKA utánpótlásOur U20 team achieved a ten-goal victory in the NB I/ B adult championship.
Girls on fire!
2021. Jan. 20. #DKKA utánpótlásBoth our teeners and youths kept the points home today.
The teeners in work already
2020. Jul. 28. #DKKA utánpótlásThey aim forefront finish in the league.
The youngsters played a double
2020. Jul. 24.Our youngsters competed against the Szombathely KKA both in the morning and in the afternoon.