„ACÉL A SZÍV!”
Zdravko Zovko munkába állt
Egy gyors, sokat futó, kemény csapatot ígér együttesünk frissen kinevezett vezeteődzője, aki azt is látja, hogy miben kell fejlődni a még jobb eredményekért.
Hétfőn vette át felnőtt csapatunk irányítását Zdravko Zovko, aki azonnal munkába vetette magát, intenzív, hosszú edzésekkel igyekszik meghonosítani elképzeléseit az együttesnél. A játékosként olimpiai bajnok szakemberét együttesünk mai gyakorlásán kértük arra, hogy ossza meg velünk eddigi tapasztalatait, s azt is, hogy milyen csapatot álmodott meg Dunaújvárosban. Zdravko Zovkonál a védekezés a legfontosabb, s bár nem a legideálisabb időpontban vette át a csapatot, látja azokat a lehetőségeket az együttesben, amivel előrébb léphetünk játékban és eredményekben is.
"Ez egy nagyon nehéz szituáció, mert nem a legoptimálisabb, hogy nem együtt csináltuk végig a felkészülést, így most az a legfontosabb, hogy minél hamarabb a lehető legtöbb dolgot át tudjam adni abból, amit szeretnénk majd a jövőben játszani. Az első a stabil védekezés, nálam ez a legfontosabb, s ezen belül az, hogy ennek három fajtáját, a zártabb hatos falat, az 5+1-et, valamint a nyitottabb 3-2-1-et is tudjuk alkalmazni. A másik, hogy vannak fiatal játékosok, akiknek több időt szeretnék adni egy-egy mérkőzésen, gondolok itt Nick Viktóriára, Takács Biankára és Termány Ritára is. Ők persze még nem hatvan perces játékosok, de tíz-tizenöt percre már be kell állniuk. Láttam több mérkőzését is a csapatnak, a Ferencváros, a Vác és a Fehérvár ellen is, s az utolsó tíz percben azért láttam problémákat, s elsősorban azért, mert a csapat első sora elfáradt. Éppen ezért is gondolom, hogy kicsivel több bizalom kell a fiataloknak, mert csak ők képesek tehermentesíteni a többieket, s úgy látom, hogy vannak olyan fiatalok, akik érdemesek is erre a bizalomra. Kulcsfontosságú, hogy a koncentrációt, a fejeket is frissen tartsuk, éppen ezért is taktikázunk most rengeteget, mert azt is látni, hogy idővel csökken a figyelme a játékosoknak, s ezek bizony hozzá magukkal a technikai hibákat.
Most ezért egyre többet, hosszabban edzünk, egyértelműen azzal a céllal, hogy el tudjuk nyújtani azt az időszakot, ami igényli az odafigyelést és a megfelelő koncentrációt. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy erre most nincsen túl sok időnk, ezért igyekszünk belesűríteni ebbe a pár napba annyi munkát, amennyi csak lehetséges. Szerencsére a stábtagok rengeteg segítséget jelentenek, mindenki érti, tudja a játékot, de ez nem is meglepő, hiszen Dunaújváros a magas szintű játékhoz szokott, szóval boldog vagyok, hogy velük dolgozhatok." – árulta el a horvát szakember.
Vezetőedzőnk szerint a modern női kézilabda egyre inkább felgyorsul, s egyre keményebb lesz, ám ez a sportág útja, ezért együttesünk számára is adott az út, amin haladnia kell. Zdravko Zovko lát még fejlődési lehetőséget a Kohász játékában, de nem aggódik, mert a csapat tagjain is látja azt, hogy mindent megtesznek azért, hogy előrébb lépjenek.
"Én szeretem a kemény, agresszív játékot, nem bírom a lötyögést. A világ kézilabdájában szerintem most a nők szebben játszanak, mint a férfiak. Utóbbi mintha lassulna, nagyon kevés a gól a mérkőzéseken, míg a női mezőny egyre gyorsabb, s emellett egyre keményebb is és ez nagyon tetszik. Ezt szeretném megvalósítani itt is, persze úgy, hogy a legfontosabb szempont még mindig a jó eredmény elérése lesz. Sok futás, agresszív játék jellemzi majd ezt a csapatot is, minden labdáért meg kell küzdeni, ez az elvárásom, de éppen ezért is edzünk nagyon keményen. Az első tehát a védekezés és ezzel együtt a kapusteljesítmény, mert a kettő csak együtt lehet jó, s ha ez megvan, akkor támadásban is biztosabban játszhatunk. Kis problémát azonban látok a visszarendeződésünkben, s a mostani, modern kézilabdában ez rendkívül fontos dolog, szóval ezen mindenképpen javítanunk kell. A csapat tagjai szerencsére nagyon nyitottak, akarnak tanulni és dolgozni, mindenben partnerek, ezért nagy öröm edzésre járni, mert látom, mindenkinek az a célja, hogy még jobbak legyünk. Valóban sokat beszélek a játékosokkal, igyekszem minden apró hibára felhívni a figyelmüket, mert nálam nagyon fontos az, hogy az elképzelt taktikához mindenki tartsa magát. Futni, ugrani és dobni mindenki tud, az egyszerű, a taktika betartásához kell a fegyelem, a fej, a koncentráció, s ez az, ami már lényegesen nehezebb. Ezért dolgozunk azonban nagyon keményen, mert szeretnénk előrébb lépni, s remélem, hogy vasárnap, az igen keménynek ígérkező Siófok elleni mérkőzésen ennek már látható jelei is lesznek." – fogalmazott Zdravko Zovko.
További hírek
We begin the next season at home
2022. Jul. 05.This morning, the draw for the NB I for the 2022/2023 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of DKKA
Wéninger Alexa to be loaned out
2022. Jun. 14.Our net guard, who was performing well in the season, is spending the 2022/23 season at the newly promoted league rival.
Petra Horváth in DKKA
2022. Jun. 10.The left-back switches the jersey of Szombathely to the one of DKKA for the 2022/2023 season.
Serbian international arrives
2022. Jun. 07.Ana Tomkovic, who was previously in Kisvárda, will also join the adult team of our Academy for the 2022/2023 season.
EHF Cup winner goalie is back
2022. Jun. 03.After four years time the excellent goalkeeper can take on the jersey of Dunaújváros once again.