„ACÉL A SZÍV!”
Rangadó előtt
Nehéz csata vár vasárnap délután egy órától csapatunkra, mely a vele azonos pontszámmal álló Siófokot látja vendégül a nyolcadik bajnoki fordulóban.
Hosszú idő, három hét elteltével játszik újra bajnoki mérkőzést együttesünk, mely vasárnap délután egy órától a Siófok csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A Balaton-parti egylet alaposan megerősödött a nyári átigazolási időszakban, idén is több remek légióst igazoltak, s az eddig eltelt hét fordulóban pontosan annyi pontot gyűjtöttek, mint a Kohász kézilabdázói. Figyelmeztető jel, hogy a Győrrel és a Fradival is igen szoros mérkőzést játszottak, míg többi vetélytársukat nagyon simán verték, így kétség sem férhet ahhoz, hogy nagy esélyük van arra, hogy az alapszakasz végén az első négy hely valamelyikén végezzenek.
Ez a célja azonban csapatunknak is, melynél az elmúlt hét elején történt edzőváltás óta igen komoly fizikai és taktikai munkát vezényelt játékosainak Zdravko Zovko vezetőedző, aki a csapat tagjaihoz hasonlóan nagyon várja már a vasárnapi összecsapást. A horvát szakember szerint taktikusan, okosan kell játszani ahhoz, hogy sikerüljön itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat. Vezetőedzőnk gyors, lendületes játékra számít a siófokiaktól, akik erőszakosan, többfajta védekezési rendszert is eredményesen használva óvja kapuját. Zdravko Zovko nagyon kemény, határozott védekezést vár el együttesétől is a rangadón, s emellett azt, hogy a kidolgozott taktikát fegyelmezetten be is tartsák az együttes tagjai, hiszen csak így lehet esély a remélt győzelem megszerzésére.
Nehéz mérkőzésre számít csapatunk irányítója, Szalai Babett is, aki számára egyáltalán nem ismeretlen a holnapi ellenfél, hiszen éppen a Siófoktól érkezett hozzánk a nyáron.
"Christian Dalmose jól összerakta a csapatot, mindenkire számít, a padon ülőknek is ugyanolyan fontos a szerepe, mint a kezdőcsapat tagjainak. A Siófok, mint csapat veszélyes, ezért mindenkire oda kell figyelnünk, nem is emelnék ki nagyon senkit, jó játékosaik vannak minden poszton. Nekünk az első perctől kezdve taktikusan, fegyelmezetten, a támadásokat nem siettetve kell játszanunk. Egy pillanatra sem szabad hátradőlnünk, nagyon oda kell figyelnünk mindenre, s hatvan percen keresztül olyan extázisban játszani, mint tettük azt a Ferencváros ellen." – árulta el csapatunk irányítója.
További hírek
Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)
2021. Feb. 03. #DKKA utánpótlásOur live broadcast of the Teener I. League starts today at 3pm. Let’s follow the match together and cheer for the youngsters even by sitting in front of the screens as well!
The draw is ready in the League Cup
2021. Feb. 01.The Hungarian Handball Association held the draw for the Women's Hungarian League Cup.
We got our opponent in the Hungarian Cup
2021. Feb. 01.The Hungarian Handball Association shared the result of today's draw concering the Tippmix Women's Hungarian Cup.
We did not manage to win it this time
2021. Jan. 30.Despite having the lead after the first half, the adult team of our academy made a lot of mistakes in the second, so they suffered a 34-29 defeat at the home of Vác.
What a victory!
2021. Jan. 27.With a brilliant performance in the second half our team turned and won the game against MTK Budapest.