„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hasznos torna után a serdülők

DKKA utánpótlás
2015. Oct. 28.
  • Facebook

Akadémiánk serdülő csapata is részt vett a már hagyományosnak számíto dunaújvárosi Üstökös Kupán.

Mérkőzésekben gazdag napokkal kezdődött az őszi szünet akadémiánk serdülő csapata számára, hiszen a városunkban már komoly hagyományoknak örvendő Üstökös Kupán vettünk részt, s mint azt Takács Jósefné edző elárulta, tanítványai két korcsoportban is elindultak, nem titkoltan azért, hogy minél többet játszanak a lányok.

"A fiatalabb korosztályban volt népesebb a létszám, 13 csapat nevezett a 11 éveseknek kiírt versenybe. Három csoportba sorsolták a csapatokat, így az első fordulóban 3 mérkőzés várt a lányokra. Az első találkozón jól kezdtünk, de néhány ziccer kimaradt, így egy kicsit fájó vereséggel kezdtük a napot. A második mérkőzésen már sokkal figyelmesebben, pontosabban játszottunk, így a siker nem is maradt el, győztünk és úgy, hogy minden játékosunk lehetőséget kapott ezen a mérkőzésen. Harmadik mérkőzésünket a mumus Szekszárddal játszottuk, sajnos látszott is a lányokon, hogy nem bíznak magukban, néhány elrontott támadás után lagymatagabb lett a játék. Második nap az egyik legerősebb csapat ellen játszhattunk, s a debreceniek ellen sajnos esélyünk sem volt a győzelemre." – fogalmazott Takács Józsefné.

"U12 –es korosztályban két csoportban folytak a küzdelmek. Itt is három mérkőzést játszottunk az első nap. Az első két mérkőzésen nem sok jó dolgot láttunk. Igaz, az ellenfeleink jobb játékerőt képviseltek. A harmadik mérkőzésen sem mi voltunk az esélyesek, de a játék mát sokkal jobban ment, mind támadásban, mind védekezésben sok jó dolgot láttam. Második nap a másik csoport 4. helyén végzett csapattal játszottunk. A mérkőzés elején elhúzott az ellenfél, de türelmes, pontosabb játékkal felzárkóztunk, sőt a végén még lehetőségünk is megvolt a győzelemhez, de türelmetlenek voltunk. Mivel döntetlen nem lehetett a vége, 3-3 hétméteressel döntöttük el a végeredményt. Az első büntetőt kapusunk ugyan hárította, de utána mi is kétszer hibáztunk,így az ellenfél örülhetett a mérkőzés végén. A két nap alatt lejátszott mérkőzések nagyon hasznosak voltak, azt gondolom mindenki sokat tanulhatott." – fogalmazott serdülő csapatunk edzője, aki szerint a lányok sokat futottak, harcoltak a náluk nagyobb, erősebb ellenfelekkel, de sok idejük nincs pihenni, mert szombaton elkezdődik a DKKA kupa, ahol ismét több mérkőzés vár a csapatra.

Az U11 –es csapat tagjai: Fülöp Fanni, Hódos Kamilla (kapusok) – Wenszky Janka, Sztanó Kincső, Varjas Lara, Kiss Flóra, Imre Viktória, Váradi Hanna, Szappanos Vivien, Szabó Daniella, Szabó Krisztina, Kiss Amanda, Varga Tessza.

Az U12 –es csapat tagjai: Fülöp Fanni, Hódos Kamilla (kapusok) – Farkas Kitti, Jánoshalmi Mónika, Keresztes Elizabet, Kátai Edina, Varga Anna, Gál Borbála, Slet Enikő,Wenszky Janka, Sztanó Kincső, Varjas Lara, Kiss Flóra,Imre Viktória, Váradi Hanna, Varga Tessza.

További hírek

Goalkeeper on loan

Goalkeeper on loan

2022. Feb. 04.

Our young goalie to continue at MTK until the end of the season.

No miracle this time

No miracle this time

2022. Feb. 02.

Our team fought really well, but in the end the better team won, we suffered a 36-26 defeat in the home match against Győr.

After a close game a defeat in the final stage

After a close game a defeat in the final stage

2022. Jan. 30.

Kohász did not find any antidote to the massive defense of the home team, so unfortunately we are leaving Kisvárda without a point.

We're into the next round in the Hugarian Cup

We're into the next round in the Hugarian Cup

2022. Jan. 26.

Fighting huge for sixty minutes, but playing extremely tactically, our team got qualified into the best eight teams in the Hungarian Cup against MTK.

All the players got a chance

All the players got a chance

2021. Dec. 17.

The adult ensemble of our academy played a close match with Mosonmagyaróvár with some youth players in the squad. 

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat