„ACÉL A SZÍV!”
Vereség Érden
Az első harminc percben még egálra állt, ám a második félidőben elkövetett hibái miatt 33-26-os vereséget szenvedett együttesünk az Érd elleni rangadón.
A Siófok elleni szép győzelem után újabb rangadó várt együttesünkre, mely ma este hat órától a hatodik helyezett Érd otthonában lépett pályára. A két együttes évek óta kiegyenlített, szoros csatákat vív egymással, s a mai meccsnek külön pikantériát adott az is, hogy Oguntoye Viktória, valamint Kovács Anna is az érdiektől szerződött Dunaújvárosba a nyár folyamán.
Ahogy az várható volt, az első félidő hatalmas küzdelmet hozott. Nagy iramban kezdtek a csapatok, de támadásban és védekezésben is csúsztak be hibák mindkét oldalon, így sem a mieink, sem a házigazdák nem tudtak tartósabb előnynek örülni. Fej-fej mellett haladt a két gárda az első harminc percben, hol a Kohász, hol az Érd állt jobban egy-egy találattal, s a játék képének maximálisan megfelelt, hogy 14-14-es döntetlennel vonultak pihenőre a felek.
A térfélcserét követően keményített védekezését a házigazda, míg a mieink egyre többet bizonytalankodtak, s ez igaz volt a védekezésre, valamint a támadások befejezésére is. Bő tíz percig azonban még így is tartotta magát a Zovko-alakulat, ám a mérkőzés hajrája már egyértelműen úgy alakult, ahogy azt az érdiek eltervezték. A Kohász játékosai nem találták a remek érdi védekezés ellenszerét, s ha el is jutottak az ellenfél kapujáig, ziccereket, hibáztak. Ez a bizonytalanság sajnos átragadt a védekezésre is, amit könyörtelenül kihasznált ellenfelünk, mely az utolsó negyed órában valósággal átrobogott együttesünkön, s végül nagyon sima, 33-26-os győzelmet aratott a rengeteg hibával játszó Kohász ellen.
Érd – DKKA 33-26 (14-14)
Jegyzőkönyv később
További hírek
A nice win finally!
2021. Feb. 20.Leading the way, the adult team of our Academy won smoothly against Békéscsaba.
We make sure you will not miss a thing!
2021. Feb. 17. #DKKA utánpótlásThis week, our media team is planning several live broadcasts so our fans can follow the home matches of our teams.
We're out of the cup!
2021. Feb. 16.Our team travelled without its key players to Kisvárda to continue the contest in the Hungarian Cup.
Youngsters away from home
2021. Feb. 14. #DKKA utánpótlásOnly the U14s had the chance to compete at home this week.
Another defeat
2021. Feb. 13.Our team could not keep up a constant good performance throughout the match, which led to a painful defeat.