„ACÉL A SZÍV!”
Érthetetlen véghajrá
Kemény munkával igyekszik javítani együttesünk hullámzó teljesítményén Zdravko Zovko vezetőedző.
Fájdalmas, s az utolsó negyed órát tekintve még fájdalmasabb vereséget szenvedett Érden együttesünk a bajnokság vasárnapi rangadóján. Akadémiánk felnőtt csapata az első félidőben, de még a második harminc perc derekán is egálra állt egyik legnagyobb honi vetélytársa otthonában, ám a véghajrára teljesen szétesett, s egy 4-11-es periódust produkálva végül 33-26-ra kikapott motivált, jó egyéni és csapatteljesítményt nyújtó érdiektől. Érthetően csalódott is volt a találkozó után Zdravko Zovko vezetőedző, aki a ma délelőtti edzésen alaposan meghajtotta az együttes tagjait, s a közel két és fél órás, futással és kondizással eltöltött tréning után megosztotta velünk is gondolatait a rossz emlékű érdi fellépésről.
"Még nem elemeztem ki a mérkőzést, ám az egyértelmű, hogy a csapat nem reagálta le jól azokat a helyzeteket, amik fordulópontot jelenthettek volna a találkozón. Az utolsó szűk negyed órában tizenegy gólt kaptunk, s mindössze négyet lőttünk, ez hatalmas különbség, főleg egy ilyen rangadón. A véghajrá előtt, 22-22-nél ziccerünk volt emberelőnyben, nem éltünk vele, majd kaptunk két gólt, s ezt követően teljesen szétesett a játékunk, támadásban és védekezésben is nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk, nem futottunk vissza sőt, alig futottunk, érthetetlen volt számomra ez az időszak. Elemezve azonban a csapat mérkőzéseit, megállapítható, hogy idegenben sokkal gyengébb teljesítményt nyújtunk, mint hazai környezetben, s ez szintén nehezen magyarázható, hiszen, aki jól tud játszani itthon egy Ferencváros, egy Vác, vagy egy Siófok ellen, az miért nem tudja azt megismételni idegenben?! Lehet, hogy páran úgy gondolják, hogy nem kell annyira koncentrálni, ha nem itthon játszunk, pedig ez nem így van, legalább ugyanannyira, de inkább még jobban oda kell figyelni arra, hogy mit is teszünk a pályán – fogalmazott Zdravko Zovko vezetőedző.
S, hogy mi jelenthet kiutat ebből a helyzetből? A horvát szakember szerint még több munkára van szükség, s a jelek szerint arra is, hogy több lehetőséget adjon a fiatalabbaknak is a játékra.
"Az utolsó tíz percben éreztem némi fáradtságot is a kulcsjátékosokon, vagyis nekem is bátrabban kell nyúlnom a fiatalokhoz, hogy tehermentesíteni tudják a rutinosabbakat. A Békéscsaba elleni találkozón muszáj lesz nekik is lehetőséget adni. Már csak azért is, mert a héten nagyon kemény munkát fogunk végezni, fizikálisan és taktikában is előrébb kell lépnünk. Azért gyakorlunk, azért beszélünk meg mindent az edzéseken, hogy a mérkőzéseken már "csak" játszani kelljen, ott már nincs lehetőség arra, hogy egy-egy poszton külön elmagyarázzuk, mit is kellene tennie az adott játékosnak. Én a kemény munkát szeretem, ebben hiszek, s mivel ez a hetünk nagyon erős lesz ebből a szempontból, valószínűleg nem leszünk a legfrissebbek vasárnapra, de véleményem szerint most erre van szükség ahhoz, hogy a jövőben még jobbak legyünk" – árulta el a DKKA csapatának szakvezetője.
További hírek
Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!
2017. Nov. 19.Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.
According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
2017. Nov. 19.According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
Danish triumph at the arena today
2017. Nov. 18.After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.
Only one goal down
2017. Nov. 11.A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.
As we have expected it!
2017. Nov. 08.During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.