„ACÉL A SZÍV!”
Triscsuk Krisztina megsérült
Komolyan megsérült a világbajnokság utolsó mérkőzésén Triscsuk Krisztina, akire jó ideig nem számíthat együttesünk szakvezetése.
Ugyan közdelednek az ünnepek, mégis gőzerővel készül a januári, erőltetett menetre a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely még mindig napi két edzéssel igyekszik magát a lehető legjobb formába hozni a bajnoki és kupaküzdelmek folytatására. A hosszabb távú futásokat azonban egyre inkább felváltották a labdás gyakorlatok, melyekből már a világbajnokságról visszatért Bulath Anita is kivette a részét. Ez sajnos nem mondható el a DKKA másik válogatottjáról, Triscsuk Krisztináról, aki a lengyelek elleni nyolcaddöntő hajrájában ráesett a kezére, megsérült, így már csak a padról nézhette végig együttesünk vb-kiesését.
A kiváló játékost itthon vetették tüzetesebb orvosi vizsgálat alá, s mint azt Szemenyei István ügyvezető elárulta, egyáltalán nem azt a diagnózist kapták, amit szerettek volna hallani. "Az elsődleges vizsgálatok kéztőcsont-repedést mutattak ki Kriszta jobb kezében, s bár ma még vár rá egy konzílium, a mostani diagnózis alapján három-hat hétig tart a felépülése. Persze számunkra nagyon nem mindegy, hogy három, vagy hat hétről van szó, hiszen a január a legkeményebb hónapunk lesz, s az hatalmas veszteség lenne, ha egy meccsen se tudna játszani. Bízunk tehát abban, hogy a gondos kezelés, valamint a szakszerű rehabilitáció lerövidíti a felépülési idejét, de abszolút az orvosi stáb véleményére fogunk hagyatkozni, mert tisztában vagyunk azzal, hogy mekkora érték, s éppen ezért nem fogjuk kockáztatni az egészségét semmilyen eredmény érdekében sem" – árulta el érdeklődésünkre Szemenyei István.
További hírek
U14 round in Dunaújváros at the weekend
2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlásBeside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.
They continue elsewhere
2021. Feb. 11.Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.
Good results from our younger ones
2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlásOur teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.
Could have turned out otherwise
2021. Feb. 06.Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.
Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)
2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlásFrom 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!